Hosszú, de kudarcokkal bőven tűzdelt hobbilabdarúgó-pályafutásom során (nagypálya, kispálya, városligeti dühöngők) mindig védő és kapus poszton tehetetlenkedtem. A focicsukát a hierarchia legaljára jutva: játékvezetőként akasztottam szögre. Azóta már csak figyelem a mérkőzéseket, az észrevételeimet rövidebb-hosszabb írások formájában adom közre ebben az általam szerkesztett blogban és az azonos nevű közösségi oldalon. Arra gondoltam, hogy ugyanitt egy interjú-sorozat keretében bemutatok néhány tehetséges fiatal női labdarúgót.

Mivel csak az elmúlt év őszén döntöttem úgy, hogy körülnézek kicsit a felnőtt magyar női labdarúgás legfelső osztályának bajnoki küzdelmeit körülvevő környezetben, kellemes meglepetésben volt részem. A jó öreg Elektromos futballpályán a neonzöld és a sötétlila hölgycsapat mérkőzésén feltűnt nekem egy éjfekete lófarkas energiabomba, aki állandóan úgy helyezkedett, hogy nemcsak az volt a társai részéről természetes, hogy neki kell kapnia a labdát, de amint valóban megkapta, azonnal olyan társának továbbította, aki az adott szituációban még nála is többet tehetett hozzá a támadáshoz. Ezt hívják talán úgy, hogy "két passz-sáv keresztezésében"? A külseje nem, de a döntési sebessége, a gondolkodása, a legegyszerűbb (tehát leghatékonyabb) megoldásra való törekvése nekem Sergio Busquets-et idézte a Barcelona (férfi) csapatából.Te jó ég, ki ez a nagylány? Adjuk át a szót neki, meséljen Fenyvesi Evelin önmagáról:

- Kiskunhalason születtem, 1996-ban. Van egy 21 éves bátyám, aki nagyon fontos szerepet tölt be az életemben, a legjobb példa előttem, akire felnézhetek. A külföldi játékosok közül a példaképem a Barcelona játékosa, Andres Iniesta. Nem volt kérdés számomra, hogy a labdarúgást válasszam, hisz apukám és a bátyám is ezt a sportot űzi, anyukám kézilabdázott. Úgy gondolom, joggal mondhatom, hogy egy "sportcsaládba" születtem.

- Nem voltam még tizenöt éves, amikor úgy döntöttem, hogy Pestre megyek és ott folytatom tovább a tanulmányaimat és a focit. Nehéz döntés volt számomra belevágni egy új életbe, szülők nélkül, az otthoni barátaim nélkül, gyerekfejjel, alig 14 évesen, de ma már úgy gondolom, hogy a legjobb döntést hoztam akkor. Minden rendeződött és úgy alakult, hogy számomra a legjobb legyen. Sok új barátot szereztem, rengeteg új embert ismertem meg,  számtalan élménnyel gazdagodtam, és ami a legfontosabb: nagyszerű csapatba kerültem.   

Most hívjuk segítségül az MLSZ Adatbankját. Miután Evelin a Jánoshalmi FC csapatában focizott 12 éves korától három éven át, 2011-ben igazolt a Ferencvárosi TC együtteséhez, és ott két szezonon keresztül párhuzamosan játszott az U15 és U17 csapatban, de már pályára lépett a 2012/2013-as idényben NB II-es bajnoki címet szerzett felnőtt csapatban is. Igazolt labdarúgóként eddig 75 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és, noha nem az a fő feladata, 47 gólt szerzett. De adjuk vissza a szót hősnőnknek, hadd pingálja a felhőtlen kék eget először rózsaszínre:

- A 2013-as év a lehető legjobban indult a számomra, minden összejött! Bekerültem az  U19-es válogatott 94-95-ös korosztályába, és áprilisban utazhattam velük Norvégiába az elitkörre. Talán innen indult minden jó. Három meccsből kettőt végigjátszottam, amelyek után rengeteg dicséretet kaptam. Hálás voltam, hogy ott lehettem köztük fiatalként, és igyekeztem úgy játszani, hogy bebizonyítsam az edzőmnek és a csapattársaimnak, hogy nem érdemtelenül kerültem oda.

- Hazaértünk Norvégiából, és rá három napra indultam Franciaországba, az "Iskolák Világbajnokságára", ahol a csapat 99%-át fradisták alkották. Bronzéremmel a nyakunkban jöttünk haza, sok jó élménnyel. Számomra még különlegesebb volt ez a torna, mert itt ismerkedtem meg a barátommal, aki még ma is mellettem áll jóban-rosszban. Jött a nyár, kirobbanó formában éreztem magam. Meccsek meccsek hátán, válogatottat válogatott követett. Tagja voltam a saját korosztályom válogatottjának, visszajátszottam a fiatalabbak közé, és bemutatkozhattam a felnőtt válogatottban. Nagyon boldog voltam, hogy számítanak rám mindenhol. Nagyon élveztem az egészet, remek játékosokkal és remek szakemberekkel voltam mindig körbevéve, és minden korosztályban mást tanultam. Minden edzőmnek rengeteget köszönhetek, gondolok itt a klubedzőkre és válogatott edzőkre egyaránt.

A szakemberek nem egységesen foglalnak állást abban a kérdésben, hogy vajon hasznos-e, célszerű-e, nem elsietett-e egy és ugyanabban a szezonban mindkét korosztályos válogatott mellett még a felnőtt válogatottban is - noha egyelőre még nem tétmérkőzéseken - igénybe venni egy játékost. Korosztályos kontinens-vetélkedő minden évben van, és talán érdemes megkímélni, a sérülés kockázatának nem kitenni azt a játékost, akit számításba vesznek a fontos korosztályos tétmérkőzéseken.

Az UEFA „Player Profile” adatbázisa pontosan nyilvántartja az európai labdarúgók tétmérkőzéseit. Ebből tudhatjuk meg, hogy Evelin a nemzetközi mezőnyben Bulgária ellen mutatkozott be egy győztes előselejtező mérkőzésem, 2011 októberében. Azóta az U17 nemzeti csapatban hat (1 gól), az U19-ben pedig három tétmérkőzésen játszott. Szépen alakult tehát a pálya, úgy nézett ki, minden adott ahhoz, hogy az UEFA "Player Profile" még nagyon sok adatsorral feltöltődjék Fenyvesi Evelin nevéhez fűződően.

Azonban mind a hazai bajnoki és kupa-, mind a korosztályos és felnőtt válogatott összecsapások sorában hosszú szünet következett be, amikor 2013. őszén megtörtént a baj... Megkérem Evelint, hogy legjobb emlékezete szerint elevenítse fel az esetet, mert a történet, amelyről hála istennek nem igazán gyakran kell számot adnunk, nemcsak önmaga, de nagyon sok más amatőr labdarúgó számára tanulságos lehet.

- Következett a szeptember, az U19-es EB-selejtező torna. Mindennél jobban vártam, mert úgy éreztem, hogy legyőzhetetlenek vagyunk, és tovább kell jutnunk a csoportból, akármi történik. Nagyon motiváltnak éreztem magamat. Montenegróval kezdtünk 2013. szeptember 21-én ( a dátum emlékezetes marad a számomra... ), és már az első tíz perc után vezettünk 1:0-ra. Rá nem sokra kis szerencsével egy távoli lövésből sikerült megszereznem a csapat második gólját. Azt a boldogságot nem is tudom szavakba foglalni!

- Minderre rá öt perc sem kellett, a mérhetetlen  boldogságot hatalmas fájdalom és zokogás váltotta fel. Ártalmatlan szituáció volt, labdavezetés közben egyszer csak bebicsaklott a lábam, ahogy mondani szokták: reccsent ... Akkor már tudtam, hogy nagy a baj. Még aznap kiderült az MR-vizsgálat után, hogy bizony ez súlyos: elszakadt a keresztszalagom. Ahogyan ezt az orvos a szemembe mondta, egy sportoló biztosan megérti, mit éreztem. Akkora fájdalmat még soha. Egy hét kellett talán, hogy elfogadjam, addig nemigen voltam hajlandó pozitívan a dolgokhoz állni. De felfogni a dolgokat csak október 22.-én tudtam, amikor megműtöttek. Rengeteg ember megkeresett, érdeklődött irántam, ami nagyon jól esett .  Sok ember segített, akiknek nagyon hálás vagyok .Egyesével nehéz lenne mindenkinek megköszönnöm, de külön köszönöm a szüleimnek, akik mindent megtettek, hogy minél hamarabb a pályán lehessek. A szüleimen kívül még két embernek lehetek nagyon hálás.

- A műtét utáni egy hónap nagyon nehéz volt, de miután elkezdtem a rehabilitációt, pörögtek a napok,  ismét egyre közelebb éreztem magam ahhoz, hogy újra a pályán legyek. A gyógytorna után következett a kocogás, a nagyobb iramú futás, labdázgatás, kitámasztás ... mindent sorra vettünk. Egy biztos: megtanultam minden apróságnak örülni. Beszálltam a csapat edzéseibe, de a játéknál mindig kiszálltam. Akkor éreztem magamat már nagyon közel, amikor már teljesen végigcsináltam az edzést a csapattal. Odáig jutottam , hogy már mindent csinálhatok. Megszámoltam: 218 nap után végre újra játszhattam, a visszatérő meccsem az U17-esek között volt, ahol egy félidőt kaptam. A tetejébe góllal sikerült visszatérnem! Majd fokozatosan lehetőséget kaptam az NBI-ben is. A Magyar Kupa döntőjében is játszhattam már, aminek szintén nagyon örültem. Még közel sem érzem olyan formában magamat, mint a sérülésem előtt, de bízom benne, hogy egy jó alapozás után minden olyan lesz, mint régen, sőt: jobb!  

- Evelin, nem hagyhatunk említés nélkül egy talán első pillantásra mellékesnek látszó részletet. Túl a testi fájdalmon, a lelki megpróbáltatásokon, a történtek miatt felmerülhetett számos kiadása, ugyanakkor elmaradt szintén számos, nem elhanyagolható juttatás, amelyekben egészséges játékosként részesült volna. A gyakorlat emberében felmerül: volt olyan speciális biztosítása, amely kárpótolhatta legalább az anyagi veszteséget?

- Volt sportbiztosításom, és az sokat segített. A szüleimmel együtt mindig mindenben a legjobbat szerettük volna, gondolok itt orvosra, gyógytornászra, eszközökre, amelyekre szükségem volt a műtét után. És mint tudjuk, a mai világban semmit nem adnak ingyen. Tehát nagy segítségemre volt a sportbiztosítás.  

- Ha jól értelmezem a választ, akkor ez a biztosítás megkönnyítette a drága eszközök és eljárások igénybe vételét, köszönhetően egyrészt az MLSZ-nek, mint a válogatott gazdájának, másrészt az előrelátó család döntésének. Ugyanakkor nem olyan konstrukció volt, amely lehetővé tette volna a kiesett bevételek pótlását. Azt hiszem, zárszóként kaptam egy új témajavaslatot egy vagy több részletes interjúhoz ennek a területnek a felelősével... Az igazi zárszó persze az, hogy köszönöm a tartalmas beszélgetést, kívánok teljes gyógyulást és a fényesen indult karrier kiteljesedését.