2023. nov 21.

Ami még hátra van

írta: Ross Satyr
Ami még hátra van

A mai napon játsszák le a Simple Női Kupa negyeddöntő-meccseit, vagyis kialakul a legjobb négy  mezőnye. Előrejelzésként talán csak a Honvéd feladata látszik egyértelműen az erejüket meghaladónak, és  kevés adatunk van a Haladás és ellenfele közötti erőviszony megbecsüléséhez. Majd a meccsek eldöntik a továbbjutást, a rendes játékidő döntetlen volta esetén azonnali büntetőkkel. A bajnokságban a legutóbbi forduló alaposan összesűrítette a mezőnyt, az alapszakasz 1-2. és 3-4. helyén is csupán 1-1 pont az eltérés. Az a legvalószínűbb, hogy az FTC és az ETO száll harcba a bajnoki címért, és az MTK meg a Puskás Akadémia a bronzéremért. Felteehető, hogy az aranyért küzdő két csapat mindkét (vagy mindhárom) mérkőzése tv-s esemény lesz, majd a bajnoknak a BL főtáblára való felkerülésére irányuló küszködés szintén.

Engem teljes mértékben megnyugtatna, ha az FTC-Telekom nem kapna a sorstól újabb kudarcélményt, vagyis ha nem ők lennének a bajnokok. Most, hogy ráadásul Vágó Fanny már nem is a játékosuk, a hosszú évek kudarcsorozatának folytatása volna várható tőlük, sajnos. Biztos vagyok benne, hogy a pályára lépő játékosok vállaira tonnás kudarcélmény nehezedne a BL főtáblára jutást edöntő négy mérkőzésen.  Ha egy másikk  magyar csapat jutna lehetőséghez, tiszta fejjel kezdhetnék meg a játékot. Ráadásul nemcsak a játékosok, de az edzők, vezetők se tudnák függetleníteni magukat a sikertelen múlttól. 

Természetesen alakulhatnak a dolgok abszolút másképpen, hiszen nem kevesebb, mint 8 forduló van még hátra a bajnokságból, a listák pedig igencsak szorosak. Attól, ha a magyar női labdarúgásnak érezhető sikereket kíván a szurkoló, ilyen sikerek még nem következnek be. Valahol tévúton járnak a felelősök, nekik kell(ene) felismerniük, hogy hol.

 

Szólj hozzá