Sajnálhatjuk
Ideális futballidőben, jó minőségű pályán, népes szurkoló sereg előtt és a nagymamusi nyomástól mentesülve lépett pályára felnőtt női válogatottunk a fenyegetőnek nem nevezhető azerbajdzsáni válogatott ellen, amely a csoport legkönnyebb ellenfelének volt jósolható (rajtuk kívül a török és a svájci csapat ellen kell majd játszani az EB-selejtező csoporton belül). A magyar csapatban túl sok meglepő vltoztatás nem volt, de az új szereplők mwghálálták a bizalmat.
Figyelemkeltő volt például Öreg Cintia játéka, aki hamar felismerte, hogy az ellenfél jobb oldali támadójátékosától nincs komoly félni valója, ezért bátran lépett be a bal oldali támadásokba, nem is egyszer az azeri gólvonalhoz legközelebbi játékosunk volt. Ez az, amit a nemzetközi futballvilg box-to-box képességként ismer. A másik oldalon Kovács Laura kevesebbszer tette meg ezt, de hát ő alapvetően nem jobb oldali, hanem belső védő. Meg kell találni Cintia jobb oldali tükörképét, én Savanya Csillát vagy Csiki Annát tartanám alkalmasnak rá. Ezúttal a középpálya hatékonyabb volt, mint az ezt megelőző hat meccses sorozatban, de sajnos itt játszottak a legkevésbé hasznos embereink, Fenyvesi Evelin és Zeller Dóra. A támadósorunk a tizenhatosig való eljutásban néha profi szintet képviselt, de a befejezésekben kiütközött a támadó fejjáték imeretének teljes hiánya, pedig beadások jöttek szép számmal. A gólunkat mintaszerű támadás előzte meg, csak a legjobbakat mondhatjuk róla. De ha egy csapat egyszer képes ilyenre, akkor miért nem produkálja sorozatban?
A védekezésünkben csak egyetlen hiba fordult elő: az, hogy a játékvezető a vitás helyzetet a kárunkra döntötte el. Ez adott lehetőséget ellenfelünknek az egyenlítésre Itt merül fel: miért természetes, hogy másodosztályú férfi bajnoki mérkőzésekre jár a videóasszisztens, női vlogatott meccsekre meg nem? Hogy szó essék a többi játékosunkról is: Szabó Viktória bőven megtette a magáét, Csányi Dianának kevesebb volt a sikere, de nem sokat hibázott. Papp Luca hatéonyan szerzett labdát és többnyire pontosan játszott meg. Csiszár Henriettát szép és bátor gólja dicséri. Szőcs Réka hibátlanul látta el csekély feladatát. A cserékre túl későn került sor, így Vachter Fannin, Süle Dórán, Kaján Zsanetten és Pápai Emőkén nincs mit számon kérni. Éppen ez - a túl késői cserék - volt az egyetlen, amire illene rákérdezni az új válogatott menedzsertől, Szarvas Alexandrától. Válogatottunk tehát mindössze egyetlen pontot szerzett a könnyűnek beharangozott hazai nyitó mérkőzésen, és már jövő kedden pályára lép Isztambuban, Törökország vendégeként.