Itt, a „Kisasszonyfutball” nevű blogomban úgy hét és fél évvel ezelőtt megjelentettem egy beszélgetést a magyar női labdarúgás területén sokoldalú gyakorlattal és ismeretekkel rendelkező, a vonatkozó meglátásait rendszeresen közreadó és ezekkel nem mindig egyetértést arató szakemberrel, Simonyi András úrral. A szöveg itt érhető el. Az azóta eltelt idő vitán felül tartalmazott olyan történéseket, amelyek alapján talán érdemes lehet sorra venni, milyen irányban változtak az események, vajon „előre mentünk-e, nem hátra”. 

Megpróbálom ide idézni a hivatkozott beszélgetés fő gondolat-területeit, és kifaggatni Andrást az aktuális véleményéről. Tehát:

• Jónak tartja-e továbbra is azt a döntését, hogy foglalkozik a magyar női labdarúgással?
  
  
  Jónak tartom azt a döntést, hogy szerepet vállaltam a magyar női labdarúgásban, mert a szívem csücske volt, és talán a mai napig is az. Újságíróként, drukkerként, TV-elnökként, menedzserként és edzőként is dolgoztam a női szakágban. Nagyon szerettem a játékosokat, lelkesedésük, a sportág iránti alázatuk mindig is elvarázsolt, és a mentalitásomat, hozzáállásomat próbáltam beléjük is átültetni. A nap 24 órájában próbáltam segíteni sportpályafutásukat, engem mindig felívhattak, ha valami problémájuk volt, s mindig találtam megoldást is rájuk. Ennyi idő után be lehet vallani: volt, amikor édesapjuk helyett szülői értekezletre is mentem az egyik iskolába, azt hiszem ez is mutatja, mennyire szerettem őket. Manapság már csak drukkerként vagyok jelen a nagypályás női fociban, hiszen a Diófa után úgy döntöttem, hogy nem vállalok több szerepet, kizárólag akkor, ha a dorogi társaimmal dolgozhatok, vagy ha értelmes ajánlattal keresnek meg. De egy idő után azt vettem észre, hogy kizárólag játékosok szerződtetése miatt keresnek az amúgy jól megfizetett vezetők, de ingyen ezeknek a zömében kóklereknek nem adtam a szakértelmem. De ha valamelyik volt játékosom megkért, hogy segítsek neki csapatot találni, azt megtettem. Egész egyszerűen azért, mert akik velem voltak akár csak egy meccs erejéig is, azok életem végéig számíthatnak rám, amennyiben igénylik. Jómagam sosem ajánlkoztam, és nem is fogok.
  
  
• Hogyan ítéli meg a „semmiből érkezett” új klub (Dorogi Diófa) akkoriban átélt tündöklését és bukását?
  
  A “semmiből érkezett” új klub, a Dorogi Diófa a legjobb példa volt arra, hogy miként lehet a vetélytársak pénzének töredékéből, 90 százalékban magyar játékosokkal, csúcsgázsik nélkül minőségi csapatot létrehozni, rövid idő alatt. A Diófa sikerének titka az volt, hogy zömében más kluboknak nem kellő, illetve problémásnak ítélt motivált magyar játékosokból kihozzuk a bennük rejlő képességeket. Nem véletlen a többes szám, mi a klubnál felosztottuk egymás között a feladatokat. Klotz Tamás elnök volt aki tárgyalt a szponzorokkal, az edzőket is ő hozta, s ő volt az, aki rendet tett a játékosok fejében, ha valami probléma volt velük. Szabados Gyuri dolga kizárólag a szakmai munka volt, amit zseniálisan megoldott, jómagam pedig a játékosok szerződtetéséért feleltem. Volt egy keretösszeg, abból tudtam igazolni. Nem szóltunk bele a másik munkájába, s mindenkinek megvolt az önállósága a maga területén. Több máshol leírt játékosnak visszaadtuk a futballba vetett hitét, többen a válogatott keretbe is visszakerültek és meghatározó játékosai lettek az élvonalnak. Szabados Gyuri szakértelméről mindent elárul, hogy az MTK-val kétszer nyert magyar bajnokságot. Sajnos akkoriban morzsákat kaptak a klubok a Szövetségtől, komoly szponzor kevés volt nálunk, s a város sem támogatta sikeres női csapatát, így nem lehetett esély a talpon maradásra. Ennek leginkább barátaink és családtagjaink örültek, mert mi nem ki-, hanem betettünk pénzt és energiát a női fociba. Ne tartson senki nagyképűnek, de előrébb tartana a női labdarúgásunk, ha ez a triumvirátus szerepet kapna valamelyik élcsapatnál.. Sajnálatos tény, hogy mióta nincs Diófa, játékosaink nagy része befejezte pályafutását..De ez a mostani vezetői garnitúra szégyene!
  
  
• Változott-e azóta a tárgyalási technikája?
  
  Tárgyalási technikát illetően sosem változtam meg és nem is fogok. Mint említettem, én már csak akkor vetem be a technikámat, ha valamelyik korrekt egykori játékosom megkér, hogy szerezzek neki csapatot. Ilyenkor kizárólag azt nézem, melyik csapat illik hozzá leginkább,s ez alapján kezdem meg a tárgyalásokat. Továbbra is max 10-15 perc alatt lebonyolítom ezeket a tárgyalásokat, ennyi idő alatt eldőlnek a dolgok.
  
  
• Milyennek ítéli meg a magyar női futsal sportszakág jelenlegi helyzetét?
  
  A női futsal a nagy szerelmem. Edzőként már nem veszek részt benne, miután a helyi lobbiérdekek miatt mennem kellett a HTE-től. Bár igazából engem kineveztek a HTE menedzserének fix havi összegért, s azóta sem szólt senki, hogy le vagyok váltva. A klubelnök a kinevezésem óta nem küldi a havi apanázst, ugyanakkor elfelejtett szólni, hogy nem tart rám igényt. Holott ő szólt, hogy szeretne velem beszélni, s gyakorlatilag ő beszélt rá, hogy ha edzőként nem is, de vezetőként számít a munkámra. Hogy akkor most én vagyok-e a HTE menedzsere vagy sem, a mai napig nem tudom, de a női futsalszakosztály megszűnt, mióta nem vagyok ott. Igaz, előtte háromszor bajnokok lettek az új edzővel, de nagy szomorúság számomra, hogy amit évek alatt felépitettem, az enyészet martalékává vált. Ami a női futsalt illeti, azt Török Gábor minden idők legrosszabb szövetségi kapitányaval, Markó Edinával együtt szétverte. Ez ténykérdés, ahogy az is, hogy a női futsal elvesztette nimbuszát, jelen pillanatban hat csapat alkotja az élvonalat és az NB II-s csapatok száma is rohamosan csökken. Jelen pillanatban a legnagyobb öröm, hogy a női futsal még egyáltalán létezik. Ez nem az MLSZ, nem a futsal bizottság és a futsal szakágvezető érdeme, hanem néhány megszállott klubvezetőé, akik még kitartanak. Őket nagyon becsülöm és azokat a játékosokat is, akik nagypálya helyett vagy mellett futsaloznak is.
  
  Európai ranglistán a válogatott az 5. helyen állt, az EB-selejtezőkön ragyogóan szerepeltek, és ez a fantasztikus teljesítmény egyben jelzi, hogy nagyobb megbecsülést érdemelnének a női futsal szereplői. Gondoljunk csak bele, hogy felkészülési mérkőzés nélkül, napidíj nélkül jutott válogatottunk kis híján Európa legjobb négy csapata közé. Amennyiben nagypályás játékosok is szerepelnének benne, ez a bravúr is összejöhetne. Ami jó hír, hogy tudtommal a következő szezonban is lesz első, illetve másodosztálya a női futsalnak. Így időt nyert a női szakág, nem engedte magát kivéreztetni. Sajnos a színvonal romlott, a játékosok minősége sem mutat felfelé ívelő tendenciát, de a lelkesedés még megvan, ez is valami. Jó lenne, ha női futsalbarát vezetősége lenne az MLSZ-nek, mert talán ez az egyetlen terület, ahol MLSZ által versenyeztetett válogatott bejuthatna Európa legjobb négy csapata közé. Örülnék, ha Barczi Róbert versenyigazgató is osztaná az álláspontomat, és ebben a kérdésben szembe menne Török Gáborral, mert akkor a legerősebb kerettel kiálló női válogatottunk óriási sikert érhetne el. S ha ez bekövetkezne, nem lenne kérdés a női futsal létjogosultsága.
  
  
• Mit tenne még hozzá a fentebb elmondottakhoz?
  
  A nagypályás női labdarúgással kapcsolatban lenne néhány észrevételem. Sajnos, sok mindenben igazam volt, és bejöttek a jövendöléseim is. A központi támogatások nagy része sajnos légiósokra megy el, s ezeknek a légiósoknak nagy része középszerű, ugyanakkor vannak olyanok is, akik előrelépést jelentenek. De ezeknek a száma elenyésző. Mi tartjuk el a környező országok játékosait, amiből az ő válogatottjaik profitálnak, a mi nemzeti csapatunk viszont nem. Olyan országok vernek meg minket, ahol huszadannyi pénz nincs a női fociban, mint nálunk. Kupacsapataink már az első fordulóban kiesnek a nemzetközi kupából, pedig az utóbbi években álomsorsolást kapnak. Válogatottunk rosszabb mint valaha, ezt mutatja a folyamatos visszaesés a világranglistán. Ennek ellenére meglepő módon soha nem látott mennyiségű játékost és vezetőt tart el a női futball. Ha nem jönnek az eredmények, az MLSZ ezt még több pénzzel és nem szakmaisággal próbálja kompenzálni. Folyamatos fejlődésről szól a kommunikáció, ami hazugság. Néhány hónapja beszéltem egyik MLSZ vezetővel aki csillogó szemmel újságolta nekem, hogy már Horvátország ellen is képesek a lányok döntetlent játszani Budapesten. Nem hitt nekem, amikor arról tájékoztattam, hogy korábban 4-5 góllal vertük őket. Nyugodtan mondhatom: tájékozatlanok a női focit illetően az elnökségi tagok, vagy egyszerűen félre lettek tájékoztatva. A Török Gábor-Dénes András kettős nagy eredménye, hogy elérték, hogy az eddiginél nagyobb médiafelületet kapott a női futball, s nagyon sok állami pénzt szereztek, így kétségkívül jobbak lettek a feltételek és körülmények. De a nagy pénz, nagy foci elv nem érvényesült.
  
  A régi rendszerben kijött egy Vágó Fanny, Jakabfi Zsanett, Csiszár Henrietta, Demeter Réka; manapság nem jön ki senki max egy Turányit tudunk felmutatni. Siralmas a helyzet. Mi ennek az oka? Talán az, hogy pénzzel próbálja az MLSZ, a női futsal felelőse kompenzálni szakmai hozzá nem értését. Nem ők a hibásak, hiszen Dénes András ragyogó sportújságíró, Török Gábor pedig kitűnő politológus, de egyikük sem sportszakember. Márpedig jó programot és egy sportág fellendítését leginkább sportszakemberektől várhatunk. A sportágban tevékenykedők, akik a régi rendszerben kisebb dolgok miatt is felemelték a hangjukat, most hallgatnak, hiszen ők ebben a langyos vízben is nagy pénzeket tudnak keresni. Véleményem szerint abban bízhatunk, hogy a Ferencvárosnál látok biztató jeleket. A Németországban, Ausztriában, Romániában, Izlandon is nagy elismerést kiváltó Vágó Fanny kinevezése nagyon jót tesz nem csak a klubnak, hanem a női futball egészének is. Fannyt 14 éves kora óta ismerem, s tudom róla, hogy társasjátékban is utál veszíteni. Ő világot látott, profi gondolkodású szakember, és ő a garancia arra, hogy edzőként is a győztes mentalitást próbálja játékosaiba beleültetni. Sajnos, sok edző csak a fizetését illetően ennyire lelkes,de Fanny nem ilyen. Édesapja sem, aki szintén ugyanazt képviseli, mint a lánya. Egyik sem könnyű ember, de igazi megszállott. Mindig is az ilyen típusú emberek álltak közel hozzám. Elismerésem Orosz Pálnak és Kubatov Gábornak, hogy megadta Fannynak az esélyt, és ez reményt adhat a jövőt illetően. Örülnék annak is, ha Jakabfi és Csiszár is edzőként maradna a magyar labdarúgasban, mert ők is képesek lennének legalább a mentalitáson változtatni. Bízom benne, hogy a következő alkalommal is elbeszlélgetünk, addigra legalább abban teljesül az óhajtom, hogy a Ferencváros Vágó Fanny és Vágó Attila irányításával legalább az előselejtezőn sikeresen tud szerepelni. Maximálisan hiszek ebben, és nagyon tudnék neki örülni.
  

Köszönöm a beszélgetést, újabb röpke hét és fél év elmúltával folytatjuk.