2023. sze 06.

Szokásos kudarc

írta: Ross Satyr
Szokásos kudarc

Idén ismét nekifutott az FTC női labdarúgócsapata annak, hogy sikerrel vegye a Bajnokok Ligája selejtezőjét, és feljusson a főtáblára, ami korábban még sosem sikerült neki. Ez most sem volt elvárható, pláne nem könnyű feladat, de az elmúlt évek nemzetközi kudarcai és nemegyszer kellemetlen vereségei után a Fradi család most abban bízott, hogy legalább az első (vagy hovatovább, az első kettő) akadályt sikerrel veszi az együttes.izr.jpg

Azt sem túlzás kijelenteni, hogy Vágó Fanny játékos-edző csapata tulajdonképpen egy éve erre a feladatra készült, a hazai bajnokságban ugyanis gyakorlatilag nincs ellenfele, és a bajnoki cím minden évben alapkövetelmény a klubnál.  

 A Bajnokok Ligája első selejtezőkörében a zöld-fehérek idén Gyulafehérvárra utaztak, ahol az izraeli Kirjat Gat együttesével játszották az első mérkőzésüket, és győzelem esetén a házigazda Olimpia Cluj vagy a szlovák Spartak Myjava ellen folytathatták volna a szereplésüket. A minitorna nyertese továbbjut a selejtező második fordulójába, amelyben még egy párharcot kell sikerrel megvívnia ahhoz, hogy bejusson a csoportkörbe, Európa legjobb 16 csapata közé.

A Fradi hamar megszerezte a vezetést, Vágó Fanny már az első negyedóra végén betalált (1–0), de öt perccel később az izraeli csapat egyenlített (1–1). A ferencvárosi hölgyeket népes szurkolótábor buzdította a 19 fokos napsütéses időben, zúgott az „Itthon vagytok, lányok, itthon vagytok, lányok” rigmus. Az első félidő további részében nem esett újabb találat, majd a 60. percben fordulópontjához érkezett a meccs, mert az izraeliek csapatkapitányuk, Carol Arruda kiállítása miatt tíz főre fogyatkoztak.

„Mi kell még?” – gondolhatta a helyszínen drukkoló szurkolósereg, valamint idehaza minden fradista, aki a klub hivatalos honlapján figyelemmel kísérte az élőképes közvetítést.

De a Fradi nem találta a fogást ellenfelén. Emberelőnyben természetesen megvolt az FTC mezőnyfölénye, de az átütőerő és a kreativitás hiányzott a támadójátékból. Az izraeliek kihúzták a rendes játékidő végéig, és kiharcolták a hosszabbítást. 

„Harcoljatok, harcoljatok” – szólt a biztatás a talán picit már türelmetlenkedő ferencvárosi szurkolóktól. És a harcolásnak végül meglett az eredménye, a 112. percben Vágó szabadrúgása után Németh Diána találatával a Fradi ismét megszerezte a vezetést (2–1). Ám ahelyett, hogy megkönnyebbülhettünk volna, hogy megvan a meccs, a Kirjat Gat két perccel később egyenlített a fürgeléptű Princella Adubea révén (2–2).

Kezdődhetett minden elölről…

De a ráadással együtt már csak alig több mint tíz perce maradt a Fradinak, s ez idő alatt nem sikerült újabb gólt szereznie – így jöhetett a mindig kiszámíthatatlan tizenegyespárbaj. S annak első két sorozatában két biztoslábúnak gondolt rúgó, Csigi Eszter és Vágó Fanny is hibázott, ami gyakorlatilag megpecsételte a zöld-fehérek sorsát. Aztán a negyedik párban a montenegrói Nadja Sztanovics is rontott, így 3–1-re nyert a Kirjat Gat.

Megint nem sikerült…

A Fradi marad még Gyulafehérváron, mert a minitorna harmadik helyéért is pályára kell lépnie az UEFA-koefficienspontokért, de azt a mérkőzést ezek után valószínűleg egyetlen porcikája sem kívánja majd az FTC játékosainak.

(A szöveg eddigi része átvéve a "sportal.hu" site-ról)

Most megint lesz egy éve felkészülni a Ferencvárosnak a következő BL-sorozatra, de ehhez persze ismét meg kell majd nyernie a magyar bajnokságot. A sorozatos kudarcokat átélve felmerül azonban a kérdés: biztosan jó-e, ha a Fradi lesz a bajnok?

Utóirat: A csoport harmadik helyéért lejátszott mérkőzésen  a Ferencváros tönkreverte a szlovák Miava együttesét. Az eredmény 7-0.

Szólj hozzá