Ember legyen a talpán, aki erről az alanti irományról meg szeretné határozni, hogy milyen műfajhoz tartozik. Annyi biztos, hogy van egy elég hosszú leíró rész, amely visszatekint egy korábbi eseményre. Ezt követi egy elég részletes, sokfelé elágazó beszélgetés, amelyben a három kapus közül kettő reálisan és valós időben, egy pedig virtuálisan és késleltetve vett részt. Végül pedig szerves része a beszámolónak a nem is túl kicsi fénykép-galéria.

"Hát ez meg így hogy? Eddig arany volt, egyszerre meg gyémánt? És mikor igazolt ide Magyarországra ez a spanyol vagy portugál hölgy?" - kérdezhetné Nyájas Olvasó, és végül is igaza volna. Nem egy dél-európai hölgy neve áll ugyan a címsorban, hanem egy némileg kifacsart régi szólás, amely még a pún háborúk idejéből származik. Azt jelenti ebben a formában, hogy „virágok a kapuk előtt”. De ne muskátlis ládikákra tessen gondolni.

De meg még más miatt is igaza volna az olvasónak. A sorozatban az "Aranyalap" gyűjtő cím után ilyesmi szokott állni: "Interjú Gülbaba Kunigundával". Persze könnyen beszél az, akit nem sújt a választás kényszere - engem igen. Ráadásul, ha hűek szeretnénk maradni a címfelirat nyelvezetéhez, ez nem is egy dilemma, hanem egy trilemma. Kinek a nevét írjam oda a főcímbe, ha egyszer párhuzamosan három leányzóról szól ez az epizód?

Bemutatjuk a főszereplőket

Hármójukat sok minden köti össze. Gyakorlatilag egyszerre ismertem meg őket idén június vége felé, amikor Jászberényben megtartották a leány U15 korosztály országos bajnoki döntőjét. Mindhárman kapuvédők, mindhárman - noha eltérő jegyek alapján - csinosak és kedvesek, és a látottak alapján állíthatom, hogy mindhárman tehetségesek, sőt, a szememben jelöltek lehetnek a korosztály válogatott csapatába.

A kapuk előtt tehát, ahogy illik, kapusok állnak, csak a nevük virágszerű: betűrendben Kiss Virág (Szombathely), Steinbach Eszter (MTK) és Varga Kamilla (Győr). Nos, az Eszter név igazából csillagot jelent, ám kis jóindulattal lehetne ez csillagfürt, vagy ha a nevet becézve mondjuk ki, akkor meg estike.

A három grácia, amint arról a bajnoki döntő eseményeivel foglalkozó és itt bal oldalt felidézett korábbi tudósításom beszámol, néhány hete állt szemben egymással – persze egymástól jó távol – a leány U15 országos bajnoki döntő B csoportjában, és azon a három meccsen mindhárman feltűnően jól teljesítettek. Egyszerű szurkolóként én nem is tudnék sorrendet felállítani köztük, és ez nem csupán a fizikai felkészültségüket, a készségeiket érinti. Kettőjükkel még a helyszínen beszélgettem hosszabban, a harmadikkal már csak később telefonon, és megnyugodva észleltem, hogy a 14-15 éves sportoló lányok között egyáltalán nem ritka a készséges, udvarias, intelligens modor.

A lányok tudják, hogy az MLSZ elhatározta egy egyelőre bővebb U15-ös válogatott keret felállítását. Most akkor hogyan dolgozzák fel ezt a helyzetet? Inkább konkurensek ők, semmint egymást tisztelő, egymás sikeréért is szorító sporttársak? Vagy a kettő akár össze is egyeztethető? A kérdés annyira összetett, hogy csakis egy multilaterális (többoldalú) személyes találkozás, egy tripla interjú során lehet tiszta vizet önteni a pohárba.

"Egy lett az ötlet a tettel", amint azt egykor az unalomig ismételve forgatott gramofonlemez kényszerű hallgatója mesélte a régi, párizsi hangulatú sanzonban. A három kapus közül kettő Nyugat-Magyarországon, egymástól nem túl távol lakik, odautaztam tehát, hogy élőszóban faggassam ki őket.

Sajnos az MTK-s Eszter nem tarthatott velem, így tehát nem hármukat, hanem --- négyüket tudtam egyszerre kérdezgetni, mivel a fogadó város U15-ös lánycsapatának két további tagja, egy belső védő és egy támadó középpályás is csatlakozott hozzánk. A belső védő utóneve Viktória (a Győzelem latin szava), a támadó középpályásé Niki (a Győzelem görög szava). És elkezdtek sorjázni a kérdések, és jöttek rájuk az okos, higgadt, megfontolt válaszok. Nem mindet idézzük - nem "nyomdafesték" okokból, hanem mert a kapus poszthoz képest szélesebb körben mozogtak. A helyszínen kapott válaszok mindegyikéhez később, a félkész szöveget elolvasva, Eszter is csatlakozott.

Kérdezz - felelek

- Hogyan élitek meg azt, hogy az U15 bajnoki döntőn mutatott teljesítményetek alapján a visszhangok nagyjából azonos esélyt adnak mindhármotoknak az állítólag szerveződő U15-ös válogatottba kerülésre? Vetélytársként vagy sporttársként?

- Virág (V): Abszolút sporttársként. Nagyjából pár hónapja ismerem Kamillát (Esztert sajnos nem), és jó a kapcsolatunk. Persze mindent megtennék, hogy rám essen a választás, de csakis sportszerű keretek között.

- Kamilla (K): Ugyanezt tudom mondani. Esztert sajnos én sem ismerem, de biztos, hogy csakis a megengedett keretek között rivalizálnék vele is.

- Eszter (E): Természetesen sporttársként. Sajnos, én egyikőjüket sem ismerem, de ahogy a döntőben láttam, mindketten tehetségesek, így mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy engem válasszanak, de persze mindez sportszerű körülmények között, ahogyan a többiek is elmondták. 

- A kapusok egymást melegítik be az edzésen is, meccs előtt is. Meg se fordulna a fejetekben, hogy mondjuk kicsivel erősebben, kicsivel oldalabbra rúgd neki a labdát? Magyarul: hogy égesd őt.

- V: Biztosan nem! Megtörténhet, hogy éppen őt választják kezdő kapusnak, én meg a bemelegítésnél megtépázom az önbizalmát... Az a csapatnak tenne rosszat.

- E: Teljesen egyetértek Virággal, értelmetlen meccs előtt elvenni egy jó játékos önbizalmát. 

- K: Abszolút így van. Amúgy lehet már tudni valamit az U15-ös válogatottról?

- Hát ez az! Éppen azért tettem fel az előbbi kérdést, mert akár elő is fordulhat, hogy mindhármatokat behívják. De lépjünk tovább: mennyire láttok bele a klubotok pénzügyeibe?

- K: Hát, ez szerintem nem a mi feladatunk. Én semennyire se látok bele.

- E: Úgy gondolom, ez nem a mi dolgunk. Én sem látok bele. 

- V: Mi eljárunk az edzésekre, a meccsekre, az ilyen dolgokkal mások törődnek. Én se látok bele, egyáltalán nem.

- Mit tudnátok mondani a nyelvismeretről, az ehhez kapcsolódó terveitekről?

- V: Mivel Niki kivételével mind középiskolások leszünk, fokozatosan két nyelvet kell majd tanulnunk. Én németből már, úgy gondolom, kifejezetten előbbre vagyok a társaimnál, megpróbálom az angolt és az olaszt felvenni.

- K: Nem mondhatnám, hogy az idegen nyelvek tanulása a kedvenc tárgyaim közé tartozik, de természetesen igyekszem a lehető legjobban megtanulni angolul és németül.

- E: A középiskolában előírt kötelező tananyag nem jelent nehézséget, nincs gondom a nyelvekkel. Szerintem a középiskola befejezésekor egy nyelvvizsgám már biztosan lesz és nem  leszek nagyon messze a másodiktól sem.

- Amit most kérdezek, kicsit összefügg az előzővel. Hol látjátok magatokat 5 év múlva?

- K, V, E: Öt év múlva nagyjából kiöregszünk az U19 korosztályból, addigra már túl leszünk azon a tapasztalaton, hogy számítottak-e ránk a korosztályos válogatottakban. Ha igen, akkor egyféle folytatás volna a logikus, ha pedig nem, akkor másféle. Mindenképpen jó lenne külföldi csapatban védeni.

- Jó, beszéljünk akkor tovább a szakmátokról. Mi a gyenge pontotok?

- V: Hát, nekem a kirúgás. Ha földről kell, akkor azt a Viki rúgja ki, nem én (Horváth Viktória belső védő is jelen volt a beszélgetésen.) De kézből se megy tökéletesen, sokszor inkább magasra megy a labda, mint távolra.

- K: Nagyjából nálam is így van. Ha tehetem, kézből kirúgás helyett inkább kigurítom a labdát.

- E: A földről való kirúgás. Általában mindig valamelyik belső védő rúgja ki a labdát ilyenkor.

- És ha védőként, a mezőnyben kell tisztázni?

- V: Arra nálunk nem sűrűn kerül sor, mert Vikivel nagyon jól megértjük egymást. Hátravontabban játszik, ezért nem nagyon tudják úgy belőni mögé a labdát, hogy messzire kelljen kifutnom. Nem játszunk lestaktikát.

- K: Ez rólunk is elmondható a belső védő és én közöttem az ETO-nál, bár nálunk a lestaktika is sorra kerül néha, mint taktikai variáns.

- E: Nálunk nemigen van erre példa, a védőink nagyon jól megoldják a feladatukat, de ha mégis eljut hozzám a labda, akkor próbálom oldalra kipasszolni valamelyik játékosnak. 

- Ha nevesebb csapat hívna, elfogadnád?

- K, V, E: : Ezt a szezont egész biztosan ugyanebben a csapatban játszom le.

- Az elmúlt bajnoki szezon során az alapszakaszban, amely regionális alapú, hány meccsetek volt?

- K, V, E: : Talán tíz... De nagyon sokan közülünk az U17-ben is játszunk.

- És mit szólnátok ahhoz, ha a magasabb korosztályban való játék helyett lehetőségetek volna benevezni egy másik bajnokságba? Mondjuk ti, vagyis a Viktória és a Győri ETO az alsó-ausztriai regionális bajnokságba, a Pécsi VSK a horvátba, és így tovább?

- V: Hát... érdekes volna megismerni, hogyan játszanak külföldön... Végül is, én elfogadnám.

- E: Én is szívesen megismerném a külföldiek játékát.

- K: De lehet ilyesmit? Ha igen, én is szívesen vállalnám.

Fotóséta

A beszélgetést a Viktória hazai bajnoki meccseinek helyet adó focipálya lelátóján kezdtük, majd átsétáltunk Szombathely főterére. Útközben egy gyorsétteremben pótoltuk a séta során eltékozolt energiát. A képi bizonyság ebben az albumban látható.

Miután tisztáztuk, hogy a vasárnap esti vb-döntőn rajtam kívül mindenki német győzelmet vár (de legalább is remél), a két látogató búcsút vett a "bennszülöttektől", és a vasút felé ballagtunk. Kamilla elárulta, hogy vendégszereplésre készül: egy nálunk edzőtáborozó svéd utánpótlás csapat edzője megkérte, hogy az egyik próbameccsükön ő legyen a kapus. Elgondolkodott, majd azt mondta: "Ott Jászberényben az U15-ös döntőn én kaptam ugyan a "Legjobb kapus" díjat, de Virág is megérdemelte volna. Kik döntötték el?" "Hát ugyanúgy a nyolc csapat edzője választott, mint mindig ilyenkor. Közülük nem is egy aligha látott titeket a csoportmeccseken. Végül is nagyon nem találtak mellé" - válaszoltam.

Mintegy négy órát töltöttem együtt a négy bakfissal, akik más és más fokán állnak a nagylány és az ifjú nő közötti ingatag, néha buktatókat is tartalmazó átmenetnek. Ennyi idő alatt bőven bebizonyosodott az, amit már a focipályán való játékukat látva is sejteni lehetett: tiszta a gondolkodásuk, tiszta a mondandójuk, a mondataik, mert tiszták és egyenesek a szándékaik is. Szerintem jó úton járnak.