Focimeccsek ebédidőben
Aki figyelmesen végigböngészi a Simple Liga eddigi három, illetve a már kitűzött negyedik fordulójának mérkőzéseit, az láthatja, hog a MOL Fehérvár csapata a négy közül három alkalommal pályaválasztóként délelőtt 11 órára tűzte ki a kezdőrúgás időpontját. A Simple Kupa eddigi három fordulója alatt a másodosztályú ZTE mutatott fel hasonló statisztikát: mindkét hazai meccsét délelőtt 11 órakor kezdte.
A meccsnapokon a pillanatnyi hőmérséklet többször is a +40 Celsius fokhoz volt közelebb, mint a +30 Celsius fokhoz. Az időjárás szakemberei szerint, akár kirúgja őket az egyik csúcsminiszter, akár nem, a délelőtt 11 és délután 15 óra közötti időszak erősen ellenjavallt szabad téren, fedetlen területen való akár mozdulatlan tartózkodásra is, nem hogy a labdarúgáshoz szükséges mozdulatsorok szakadatlan végzésére. Előfordulhat az is, hogy az ivószünet megtartása íilyen esetben több bajt okoz, mint az elmulasztása. Az eseménysorozat versenyfelelőse meglehetősen nagy felelősséget vállal - illetve, dehogy vállal - magára az ilyen lebonyolítás engedélyezésével, de engem nem riaszt vissza a helyszínre érkező és a körülményeket észlelő játékvezető felelősségének firtatása sem. Amikor a sportorvos beüti az engedélyező pecsétet a hölgyek igazolásába, aligha gondol előre a lehetséges következményekre. Annak azonban fel kellene tűnnie, milyen fokú sérülsek történnek rendre, akár azért is, mert a játékosok a bemelegítést képtelenek a kellő intenzitással elvégezni.
Más kérdés ugyan, de talán érdemes felvetni, hogy ha egy Simple Liga meccset az M4 csatorna közvetít, akkor rajtuk kívül még két vagy három komplett stáb forgat a mérkőzésen: az MLSZ-nek a heti összefoglalókat rögzítő gárdája, továbbá a csapatok tévései az aktuális hét szakmai anyagának elkészítése céljából. És ez csak a minimum, hiszen bármely néző egyetlen telefonnal is képes képanyagot generálni, akár hangalámondással. Ez a technikai helyzet elég ingatag megalapozást szolgáltat az MLSZ-nek a médiajogok kizárólagos birtoklását és hasznosítását tekintve. Persze nem lep meg a dolog, az MLSZ Elnöke, Csányi úr ügyes ember.