Métamese (1)
A Földközi-tenger észak-keleti medencéjében található Soccerone szigete, már ha valakinek nemcsak elég részletes térképe, de elég erős nagyítója is van kéznél. A szigetecske arról nevezetes, hogy az egyetlen hely a glóbuszon, ahol mindmáig fennmaradt az egykori őslakók, a fruttiták által kedvelt antik női csapatjáték, a longaméta. A Krisztus utáni III. évszázadban már írásos emlékek említik ennek az eléggé belterjes sportágnak a nevét – korábban sem, és azóta sem játszottak soha egyetlen longaméta találkozót valamely másik sziget képviselőivel – és eléggé egyszerű szabályait.
Mindenhonnan kiküldött munkatársunknak sikerült a nemzeti ünnepükön végignéznie a longaméta bajnokság döntőjének visszavágó mérkőzését. Eleinte persze nem teljesen ismerte ki magát, hogy pontosan mi is történik, és ha az történik, ami, akkor miért úgy folytatódik a találkozó, ahogy. Az már kezdetben is feltűnt, hogy amikor a kezdésre felsorakozott a három négytagú csapat, akkor kilenc játékvezető kísérte őket. A xilofonok jelére mind a három csapatból futásnak eredt egy-egy hölgy, de egy kört megtéve egyik sem a saját csapatához állt vissza, hanem egy másikhoz. Két ilyen kör után a főbíró bedobta végre középre a métát, és megkezdődött az eszeveszett rugdalózás, a mintegy harmincfős, rekord számú közönség zajos buzdítása közepette.
Azt máig sem sikerült kiderítenie a tudósítónknak, hogy mikor ért el sikeres akciót az egyik vagy a másik (vagy a harmadik) csapat, csak a végeredményt rögzítette: a szezon longaméta bajnoka a Figli II csapata lett, 43 félponttal és 9 kisbüntetővel. Az mondjuk furcsa volt, hogy az egész esemény mindössze hét és fél percig tartott, ez azonban senkit nem tántorított el attól, hogy részt vegyen a kivilágos kivirradtig tartó banketten.
A bajnokcsapat főedzőjétől megtudhattuk, hogy a következő szezonban a kezdőcsapatuk kiegészül két túlkoros férfival (erre a szabályok lehetőséget adnak), feltéve, hogy a szezonkezdetre sikerül megnövelni a szakállhosszukat. Az új szezonban persze módosul néhány szabály: nem az a csapat lesz a bajnok, amelyik a legtöbb félpontot gyűjti, hanem amelyik a bekötött szemmel játszott ülő lábteniszben kiejti az összes ellenfelét. Ezért a nyári szünetben edzőtáborba vonulnak, hogy elvégezzék a szükséges erőnléti és májkontroll edzéseket, és persze fejlesszék a kiejtésüket.
A felkészülés programja feszített lesz, minden játékos a lehető legjobb kondíció elérésére törekszik, mivel az új szezon elején az összes játékengedéllyel rendelkező longamétistát egy közös kiválasztó eseményen (draft) osztják el a főedzők az adott szezonra érvényes csapatba. Nagy összegű fogadások köttetnek ilyenkor: a rekord osztalékot arra fizeti ki a Soccerone-Bet fogadásszervező cég, ha Brugu Pattentoli baloldali centernek sorozatban ötödszörre is sikerül a Drummolia csapatához szerződnie. Ami magát Brugut illeti, nagyon bízik benne, hogy a sikerszériájának...
(folytatása következik)