Szabadulás Szabadkára
Korai volt az első edzőmenesztés az OTP Bank NBI férfi sorozatban, a Kisvárda mesterének kellett felállna a kispadról. De nem kellett sokáig várni a Simple Liga női bajnokságban sem: a sikertelenül megvívott BL selejtezőre hivatkozva az FTC-Telekom, 100%-os bajnokcsapat játékos-edzőjét, Vágó Fannyt sem tartotta a továbbiakban alkalmasnak az edzői megbizatás ellátására a klub vezetősége, ifj. Albert Flórián ülhetett le a kispadra. A közel 150-szeres magyar válogatott Vágó Fanny úgy döntött, hogy - elismeve a felmentésében közre játszó indokot - ami a futballpályát illeti, a folytatást nem a Fradinál képzeli el, hanem - felhasználva az adott napon még nyitott transzfer lehetőséget - eligazol a szerb bajnokságból a BL szereplési lehetőséget még fennartó FK Spartak Subotica csapatához, vagyis a vajdasági Szabadkára. A Suboticának, ahhoz, hogy a BL főtáblán a 16 közé juthasson, két (oda-vissza) mérkőzésen a malmői Rosengard csapatával szemben kell továbbjutnia. A lehetőség tehát fennáll, noha az esélyeket nem könnyű a szabadkai női klub számára poztívnak ítélni.
De szólni kell egy másik női futballcsapatról is, az FTC-Telekom csapatáról, akik részéről a bajnoki címet és talán a kupagyőzelmet is évről évre elvárták és rendre be is kasszírozták. A tavalyi gólkirálynő elvesztése vajon lehetővé teszi ezt, figyelembe véve, hogy különösebben feltűnő minőségi igazolást a csapat nem hajtott végre? Feltehető, hogy a "rúgjunk több gólt, mint amennyit kapunk" stratégia döntő felelőssége az előttük álló szezonban a támadókról áttevődik a védőkre, akiket az előző szezonokban túlságosan nagy terhelés nem ért, valamint - és ez nagy erősség - Bíró Barbi kapusra.
Mivel a Subotica BL-meccseire majd októberben kerül sor, nem kizárható, hogy felkérnek egy vagy több magyar csapatot felkészülési mérkőzés megtartására. A kölcsönös tanulás, tapasztalatszerzés mindenképpen hasznos lehetne. És az UEFA élő tv-adás linkje segítségével egy magyar játékos játékát egész biztosan figyelemmel kísérhetjük majd. Ennyivel kell egyelőre beérnünk.