A magyar nyelv bizonyítottan az egyik legárnyaltabb, az apró különbségtételekre is alkalmas nyelv. Nem kisebb világirodalmi nagyság, mint maga George Bernard Shaw ismerte ezt el. Ahhoz, hogy az alábbiaknak legyen valami értelme mások számára is, egy vallomással kell folytatnom. A szabatos nyelvhasználat az egyik gyenge pontom – legalábbis az egyike azoknak, amelyekről magam is tudok –, mivel az aktív pályafutásom elég nagy hányadát kitevő szakfordítói tevékenységem során többször kellett rákérdeznem a Tisztelt Megbízóimra nagyjából ilyen tartalommal: „Ugye, amikor itt azt írja, hogy a körte csutkája, valójában arra gondolt, hogy a banán héja?” Nagyon sokszor kaptam jóváhagyó választ. Ez magyarázhatja, hogy egyrészt elég gyakorlott szemem van a pontatlan, pongyola szóhasználat felismerésére, és hogy másrészt gyakran továbbra is szóvá teszem, ha ilyesmivel találkozom – nem az „utca embere” részéről, hanem azoktól, akik a kenyerük javát (nem megették, hanem) jórészt írással és élőszóval keresik. Tudom, hogy ez sokszor nem túl rokonszenves, mert az érintettek hajlamosak személyes sértésként megélni, ha rájuk olvasok egy-egy kevéssé odaillő megfogalmazást.

Térjünk vissza a magyar nyelv témára. Itt van például két teljesen semleges határozószó, a bent (illetve alakváltozata, a benn) és a fent. A kettő összevonásával alakult ki egy nagyon szemléletes jelző, a bennfentes. Azonnal érezhető, hogy olyan személyről van szó, aki egy bizonyos (érdek)körön belül van, és éppen e kitüntetett szerepe révén a dolgokat a kívülállóknál mélyebben, részletesebben, a finom összefüggéseket is ismerve, mintegy fentről látja.

De térjünk a tárgyra. Más-más témában és más-más virtuális felületeken ismétlődően megemlítettem néhány negatívumot, máskor a szerintem viszonylag könnyen megvalósítható, az adott körülményekhez illeszkedő, logikus megoldások fájó hiányát. Meglehet, ezekben a megszólalásokban megnyilvánult bizonyos indulat, amely azonban soha nem volt személyes. Akik válaszra méltattak, az esetek nagyobb hányadában logikusnak tűnő ellenérveket sorakoztattak fel, máskor viszont - talán idő és megfontolás hiányában - sajnos, személyes síkra igyekeztek terelni a dolgot. Nem vagyok sértődékeny, nem volt hát nehéz visszaterelnem ezeket a beszélgetéseket is tárgyszerű mederbe. (Ezen a ponton ennek a bejegyzésnek az első verziójában konkrét beszélgetés-részleteket idéztem fel, de aztán másképp döntöttem.)

Hozzá kell tennem két dolgot. Az említett fajta hangnem messze nem általános, nem a szabályt, hanem a kivételt jelenti. Az is tény, hogy ezek az első indulatból született reagálások a beszélgetés folytatásával finomodtak. Ezzel együtt számomra jól jeleznek egyfajta (máskor talán erővel visszatartott) attitűdöt: „Ez itt a mi bulink, a kívülálló beleszólását egy darabig eltűrjük, de végül ráébresztjük, hogy hol a helye.”

Ami engem illet: valóban abszolút kívülállóként, egyetlen részt vevő csapathoz sem kötődve, személyes ismeretségek híján, mindössze a mostani szezon kezdetén kerültem közelebb a nagypályás női labdarúgás környezetéhez. Ha ismét elfordulok tőle, vagy elfordítanak, értem nem nagy kár. Vannak azonban olyan, a területen több évtizedet is eltöltő és az alatt igazi, bizonyított sikereket felmutató korábbi szakemberek, akiknek a tapasztalata, a kapcsolatai aranyat érhetnének – akik azonban nincsenek a körön belül…