A jelenlegi helyzet

A magyar női nagypályás nemzeti bajnokság legfelső osztályában (JET-SOL Liga, NB1) a mérkőzéseket vegyes versenyrendszerben bonyolítják le. Az első szakasz (alapszakasz) egy tiszta bajnoki rendszer: mind a nyolc résztvevő játszik az összes többivel mind a saját pályáján, mind idegenben. Ez egy adott csapat számára tizennégy mérkőzést jelent.

Az így elért közbenső helyezések alapján a mezőny két részre: felsőházra és alsóházra oszlik, a mérkőzések mindkettőben lényegében továbbra is tiszta bajnoki rendszerben folynak (rájátszás), azzal a kiegészítéssel, hogy az alapszakasz egymás elleni eredményeit a csapatok magukkal hozzák. Ez a kiegészítés azt jelenti, hogy a rájátszás fizikailag két fordulóból áll, csapatonként hat mérkőzéssel, elméletileg viszont négy forduló eredményei alakítják ki a sorrendet. Ezen a ponton jegyezzük meg, hogy a csapatoknak eddig a pontig lejátszott húsz mérkőzése között hat olyan van, amelynek a ponteloszlása kétszeresen számít.

A végső helyezések – így a bajnoki cím, a bronzérem, az ötödik helyezés és a kiesés – eldöntése speciális helyosztó mérkőzés-sorozatokon történik, amelyek valamelyik csapat két győzelméig tartanak. Ez azt jelenti, hogy a szezon legvégén „nulláról indulva” dől el mind a bajnoki cím, mind a kiesés kérdése. A teljes szezon során így minden csapat 22 vagy 23 bajnoki mérkőzést játszik; ez már így első látásra is igencsak kevésnek tűnik.

A javasolt regionális rendszer

Egy korábbi észrevételemet másolom ide, mint kiindulási alapot egy alternatív versenyrendszer elveinek kialakításához:

„… ésszerűen vetődhet fel, hogy vajon az amúgy is vegyes rendszerű bajnoki versenyrendszernek nem lehetne-e racionális alternatívája egy alapvetően regionális alapszakasz, majd a régiók dobogósainak vegyes rendszerű tornáján (csoportmérkőzések, majd kieséses szakasz) el lehet dönteni az így országosnak tekinthető bajnokság helyezéseit.”

Ide kapcsolódik egy másik javaslat, mert segítheti a bajnoki torna „igazságos” csoportbeosztását: minél előbb célszerű bevezetni az egyes csapatok erősorrendjét tükröző indexrendszert. Ez a téma legyen azonban egy külön bejegyzés tárgya.

Lássuk a javaslat néhány előnyét, nem kimerítően és egyelőre nem rendszerezve:

• az alapszakaszban csökkennének az utazási költségek; ez különösen akkor lesz érezhető, amikor majd fokozatosan kialakul egy olyan rendszer, amelyben a felnőtt és eleinte az U15, később az U17 csapatok sorsolása is (játéknap, helyszín) nagyrészt megegyezik
  
  
• a jelenlegi 8 helyett akár 35-40 csapat érezhetné úgy, hogy a legfelső osztályban játszik (hat régiót és régiónként 6 vagy 7 csapatot feltételezve)
  
  
• egy régión belül négy teljes szakaszt feltételezve, az alapszakaszban minden csapat 20 mérkőzést játszana, ezt követné a dobogósok tornája (5 – 8 mérkőzés), illetve a régión belül a dobogóról lemaradt 3 vagy 4 csapat számára egy regionális torna
  
  
• a régió bajnoki címe önmagában is értékes lenne, és régión belül dőlne el az esetleges kiesés és feljutás kérdése (azért "esetleges", mert nem biztos, hogy minden régióban sikerül megszervezni egy alsóbb osztályú bajnokságot)
  
  
• megszűnne a Budapest-központúság
  
  
• lehetővé válna, hogy egy és ugyanaz az egyesület, klub, gazdasági vállalkozás több csapatot is indíthasson, természetesen eltérő régiókban és szigorúan szétválasztott játékosállományokkal
  
  
• megalakulhatnának, vagy tovább fejlődhetnének a regionális alközpontok, valós feladatokkal és felelősségekkel
  
  
• szélesedne a válogatott csapatok merítési bázisa
  
  
• a végső bajnoki torna minden mérkőzésének valódi és egyre növekvő tétje lenne

Szívesen várok minden – akár megerősítő, akár ellenző – véleményt, abban reménykedve, hogy azok beépítésével kialakulhat egy életképes végső javaslat.