A fenti gyűjtő címmel közreadott interjúk készítésében a „Kisasszonyfutball” csapata most egy kis szünetet tart, kipróbálja némileg más irányú felkészültségét. Az eddigi tevékenység termése éppen tíz epizód. Ennyiből ugyan még nem lehet kiállítani egy komplett nagypályás kezdőcsapatot; szerencsére több olyan játékos is van közöttük, aki annyira sokoldalú, hogy akár két poszt feladatait is el tudja könnyedén látni.

A csapat nem mérkőzést játszik ma, hanem nyilvános edzést és csapatfotózást tart. A különvonatuk befutott az Aranystadion állomásra, és erre a csapatindulóra vonulnak ki a hölgyek a smaragd gyepre:

Néhány kreatív fotós kedvéért felveszik a kezdő felállási alakzatot. Kattognak a kioldógombok, villognak a vakuk - és ez az utóbbi a tűző tíz órai napsütésben némileg túlbiztosítás jellegűnek látszik. Ám egy hippi kinézetű paparazzo felvilágosít: a beeső fény és az ellenfény összhatása mintegy kiemeli a majdani kétdimenziós képet a háttérsíkból.

Na jó, eddig volt a játék, most menjünk végig a lányokon vegyük sorra a lányokat. A tíz közül úgy igazából (tétmérkőzésen) csak egyikük, Zeller Dóri szerepelt viszonylag sokszor és mondható viszonylag stabil válogatotnak. Meggyőződésem, hogy Szabó Zsuzsannának, Pincze Gabriellának és Palkovics Nórának is ott volna a helye. Ami Fenyvesi Evelint illeti: mivel az U19 korosztályos válogatottnak kulcsembere lehet, nem tenném ki őt egyelőre a felnőttek között nem csak sérülésnek, de még csak terhelésnek sem. Bíró Barbi már nincsen árnyékban, számítanak rá a második vagy harmadik kapus posztján (lesz az még első is).

Jöjjenek akkor az egészen fiatalok, hiszen, ha az interjúsorozat egyes darabjainak címében a közös nevezőt tekintjük, az egy olyan tőketárgyra utal, amelyet ha jól gondozunk, jól kezelünk, nem tékozlunk el idő előtt, akkor igencsak szépen kamatozhat. Varga Luca önmagáról mondta el, hogy kedvenc meze ugyan az 1-es számú, de képes jól játszani belső védőként is. Ő már stabil U17-es válogatott, szépen végig fogja járni a címeres mezes ranglétrát. Aligha kerülheti el ugyanezt Böcskei Niki és Kós Petra, és a tehetsége alapján Oláh Adriennre is hasonló sors vár: már ő is bemutatkozott az U17-ben.

Azért is kerültek ők négyen egy külön bekezdésbe, mert szeretnék nyomatékosan hangot adni annak a szubjektív véleményemnek, hogy ezek a lányok nem rókák, akikről hét bőrt kellene lenyúzni. Tessék szépen hagyni őket fejlődni a saját korosztályukban, ahol a magukéval hasonló fizikai adottságú - sebesség, testalkat, lövőerő, stb. - ellenfelekkel kell megküzdeniük. Bőven elég memorizálni az adott korosztályos keret többi húsz tagjáról - akik fele ráadásul évről évre cserélődik -, hogy melyik a jobbik lába, milyen a fejjátéka, hová szereti kapni a labdát, hajlandó-e visszapasszolni, amikor az a jobb megoldás, és így tovább.

Ezek a lányok iskolába járnak, éppen elég, ha csak amiatt hiányoznak, hogy a saját korosztályos csapattal mennek egy túrára. Magyarul: ne szabály legyen, hanem nagyon ritka kivétel, hogy a nagyon tehetséges és erőnlétileg is megfelelő fiatal játékos neve nemcsak hogy mindkét korosztályos csapatban, de még a felnőttben is lehetséges válogatottként merüljön fel. A kincs - legyen az aranytömb vagy nyers gyémánt - nem azért van, hogy eltékozoljuk, hanem hogy kihozzuk belőle a maximumot: csodás arany nyakéket fűzzünk, vagy ragyogó drágakövet csiszoljunk belőle. Lehet, hogy első pillantásra úgy tűnik, a lányok ellen beszélek; pedig higgyék el, ez volna az érdekük.

És ha így lesz, akkor indokoltan özönlik, ömlik, örvénylik majd az Aranystadion összes hangszórójából: