Fanni a múltja ellen
Ne vonjunk le a címből túl gyors következtetést: a főszereplő ezűttal nem a bajnok Ferencváros játékos-edzője, Vágó Fanni, hanem a góllistát jelenleg vezető Vachter Fanni, aki ezen a nyáron került az MTK-tól az ETO FC Győr-höz. A legközelebbi hétvégén, szeptember 2-án a jelenlegi csapata a korábbit fogadja. Ez azt jelenti, hogy az MTK azonnal, a második és a harmadik fordulóban túlesik két legnehezebb ellenfelén, és onnantól a sorsa már egy sima selyemszalagon csúszik a kötelező hárompont-gyűjtés irányába. Vagy talán mégsem?
De térjünk vissza Vachter Fannihoz. Tizenhárom évesen mutatkzott be a Diósgyőr junior csapatában, majd két év műlva a felnőttben, ahol öt szezon alatt 74 gólt szerzett, miközben viszonylag sok helyzetet elrontott. Közben 2018-ban a magyar U17 válogatottnak, majd 2019-ben az U19 válogatottnak volt tagja, 25 mérkőzésen 9, illetve 14 meccsen 3 gólt szerezve, ugyanakkor 2018-tól a felnőtt vlogatottban is játszott (5 mérkőzés, 2 gól). Az MTK-ba 2021-ben váltott, 25 mérkőzésen 13 gólt ért el. Ez a szezon ígéretesen kezdődött: 2 mérkőzésen 4 gól a csapat által szerzett 11 közül. Általában jobb oldali csatárként szerepel, nagyon jó ritmusérzék és viszonylag nagy (a védőjénél nagyobb) sebesség jellemzi. Kielégítőek a fizikai mutatói: a sok - olykor szükségszerűen hiábavaló - sprint sem fárasztja el nagyon, képes a mérkőzések végső szakaszában is megindulni. A posztján inkább a sebességre van szüksége, mint a cselezőkészségre, de ebben sem az utolsó.
A hétvégén tehát ETO FC Győr - MTK rangadó lesz, várhatóan a női mezőny sztenderdjéhez viszonyítva nem is alacsony színvonallal. Tegyük hozzá, hogy az MTK személyi összetételében háromnál aligha több nagyon tapasztalt játkost látunk: Varga Lucát, Zágor Bernadettet és Siklér Kingát. Talán a külső körülmények - a hőmérséklet és az esetleges csapadék - is elősegítik, hogy Vachter Fanni zavartalanul megküzdhessen "a múltjával".
Utóirt: A meccsjegyzőkönyv szerintt ETO FC Győr - MTK 3-1, Vachter Fanni végig a pályán volt, de gólt ezúttal nem szerzett.