Nagyon régóta hagyomány, hogy minden hasonló tornán külön díjazzák a szervezők a gólkirályt, a legjobb kapust és a legjobb mezőnyjátékost. Ami a gólkirályt illeti, azt a titulust tökéletesen objektív adatok alapozzák meg: amikor gól esik, a játékvezető feljegyzi a mezszámot és az időpontot, innentől az elemi matematika veszi át a szót.

A torna legjobb kapusát és legjobb mezőnyjátékosát szokás szerint az összes részt vevő csapat edzőjének megkérdezésével választják meg. Az utóbbit akkor sem volna könnyű kiválasztani (és nem „megszavazni”), ha minden edző látná az összes mérkőzést; később megmutatjuk, mennyire nem volt ez így. Mezőnyjátékos esetén annak a jelzőnek, hogy „legjobb”, nincs konkrét definíciója, akár mindegyik edző más és más kritériumok alapján adja a voksát az egyik vagy a másik játékosra. Ebből az látszik, hogy a gólkirály és a legjobb mezőnyjátékos a két szélső eset; ezt megkísérlem alább a kapusok kapcsán igazolni.

Kapusok esetén a „legjobb” jelző értelmezése szintén edzőnként meglehetősen eltérő lehet, hiszen a kapusnak egyebek között feladata a védők irányítása, a sorfalak helyes felállítása, olykor söprögetőként való tisztázás, máskor a „ziccerek” hárítása bátor lábra vetődéssel, de akár még a kirúgások lehetőleg pontos elvégzése is. Már ez sem kevés, és akkor még nem említettük azt, amire a legtöbben gondolnak: összesen hány gólt kapott (még ha ez a mutató rajta kívül a csapattársaitól is függ). Nos, a három érmes csapat és az MTK esetén ez így néz ki: FTC (2), Viktória (4), Győr (2) MTK (2). 

Itt tennem kell egy  kis kitérőt. Ahogy nagypályán, tehát akár a világbajnoki döntőben is, ugyanúgy az utánpótlás mérkőzéseken is lehetőség van arra, hogy a kapus - a játékvezető figyelmét előzetesen felhíva - bármikor mezőnyjátékosként játszhasson, természetesen a kapust megillető kedvezményekről lemondva, majd, ha szükséges, ismét kapusként folytassa. A Ferencvárosi TC élt ezzel a lehetőséggel: a mérkőzéseket általában Varga Luca kezdte kapusként, majd, amikor az állás lehetővé tette, kiment a mezőnybe játszani és a csapat második kapusa állt a helyére. Ez annyira jól bevált, hogy Luca, miközben kapusként nem kapott gólt, az ellenfél kapujában mezőnyjátékosként 3 ajándékcsomagot is elhelyezett, közöttük egy fontos szabadrúgás-gólt. Vajon az ilyesmi jelent-e pluszpontokat a "legjobb kapus" címet odaítélő szakemberek "értékelő lapjain"?

Van egy, a kapusok teljesítményéhez kapcsolódó objerktívebb mutató is: a „védési hatékonyság”, vagyis hogy a kapura tartó lövések, fejesek közül a kapus hányat védett ki. Ezt a mutatót számos sportágban nyilvántartják, mégpedig pontosan a kapusok rangsorolására, ahol egyáltalán létezik kapus: például a jégkorongban, kézilabdában, vízilabdában. Mindhárom példaként említett sportágra jellemző, hogy egynél több játékvezető működik, és az adott kaputól távolabb helyezkedőnek ideje is, lehetősége is van (volna) húzni egy-egy strigulát, amikor egy lövés (ütés, dobás) a kapu felülete felé tart. Csak megemlítem, hogy ezen a focitornán is két játékvezető működött…

Korábban már céloztam arra, hogy az edzőknek aligha lehetett elég adatuk ahhoz, hogy a kapusokra leadandó voksuk objektív legyen. Az első napon a két csoport minden csapata mindig ugyanazon a pályán játszott, vagyis négy-négy edző kölcsönösen nem is látta egymás csapatát. Sőt, a torna további menete úgy hozta, hogy az FTC edzője az MTK egyetlen meccsét sem láthatta (pedig kapusa csupán 2 gólt kapott), a Viktóriát csak a döntőben, és viszont.

Összegezve: kedves szervezők, a jövőben lejátszandó tornákon fontolják meg: nem volna érdemes valamilyen módon begyűjteni az alapadatokat legalább a védési hatékonyság kiszámolásához? A képeken, felülről lefelé: Virág Renáta (FTC), Kiss Virág (Viktória), Varga Kamilla (Győr) és Steinbach Eszter (MTK).