Ideális labdarúgó-időben, jó minőségű pályákon, az MTK Lantos Mihály Sportközpontjában rendezték meg ma az U15 korosztályban a két budapesti, valamint a keleti régió bajnoki küzdelmei során az első és második helyezést elért csapatok részvételével a két részre osztott területi középdöntők második részét. Az MLSZ Adatbankjában utána lehet nézni a csoportbeosztásoknak, a részletes eredményeknek, erre nem pazarolnék sok helyet – de egy-két feltűnő jelenségről azért essék szó.

Korábban ilyen életkorú leánylabdarúgók mérkőzéseit nem láttam még, arra viszont jó tizenöt év távlatából is pontosan emlékszem, milyen mérkőzéseket láthattam rendszeresen, amikor a fiam 15 évesen messze nem az élvonalban, hanem egy BLSZ-csapatban játszott végig egy szezont. Emiatt nagy valószínűséggel tudat alatt is más mércével néztem a leányzók küzdelmét, mint a visszafogott számban kilátogató szülők és testvérek, akik az összesen talán ötven-hatvan főnyi nézősereget alkották. Emiatt nem is a szembetűnő negatívumokra térek ki először. Szívesen említem meg viszont, hogy akadt egy-két gyöngyszem is a feledhető teljesítmények között. Mindenképpen ide sorolható a miskolc-diósgyőri Ruszó Zsuzsanna, aki csapatának mind a négy elért gólját szerezte, de talán nála is ígéretesebb volt az Astra all-round játékosa, Oláh Adrienn, aki csapata három szerzett gólja közül egyet átengedett ugyan csapattársának, de emellett, ha kellett, labdaszerzőként, szervező középpályásként és árnyékcsatárként is emlékezetes két mérkőzést játszott.

Ha azonban már utaltam a szubjektív szemmel feltűnően alacsony átlagminőségre, akkor megpróbálok magyarázatot is keresni rá. Talán nem elhanyagolható, hogy egy-egy régióba beosztott hat vagy hét csapat – feltéve, hogy egyikük sem lép vissza szezon közben – a teljes szezonban nem több, mint tíz, illetve tizenkét bajnoki mérkőzést játszik. Szerintem az is az okok közé tartozhat, hogy az ebbe a korosztályba tartozó lányok többsége már legalább egy vagy másfél éve nem játszhat vegyes fiú-lány csapatokban. Ez nem is annyira a fizikai jellemzőikben mutatkozott meg, hiszen a rövidített, 2x20 perces mérkőzéseket erőnlétileg végig bírták. Az azonban egyértelműen látszott, hogy a gondolkodásuk, a döntéseik sebessége, a kritikus helyzetekben szükséges nyugodtság, a megalapozott önbizalom, ha valamikor meg is volt, mostanra elillant a lányokból. Ritka kivétel volt, hogy valaki a labda megjátszása előtt felnézett volna; a védekezés nagyjából kimerült a pánikreakciókban. A hosszabban megfigyelt négy csapat közül háromnál feltűnően ügyetlen volt a kapus. Azt is fel kell hogy rójam, hogy bár ez az utóbbi tény már a bemelegítés során is egyértelműen szemmel látható volt, csak éppen az ellenfél játékosai és edzője ilyenkor a saját csapat bemelegítésével van elfoglalva, nagyrészt háttal a botladozó, ritmustalan, minden labdát kiejtő kapusnak – és nem akadt még egy jó szemű apuka sem, aki biztatta volna a lányokat, hogy lőjenek minden távolságról és minden pozícióból.

Zárjuk a tényekkel: ebből a két középdöntőből az Astra, az MTK, a Ferencváros és a DVTK jutott be az országos döntőbe. Reméljük, arról majd egyértelműen derűlátóbb beszámoló megírására lesz mód.