2014. máj 24.

A női BL-döntőről: ünnepnap

írta: Ross Satyr
A női BL-döntőről: ünnepnap

Mindenek előtt írjuk le az eredményt: Tyresö-Wolfsburg 3-4, az UEFA női nagypályás Bajnokok Ligájának győztese a 2013/2014 szezonban a német Wolfsburg együttese. És akkor, egyet aludván a történtekre, elevenítsük fel nagyon röviden, milyen döntőt is láttunk. Nos, olyant, amelyen nem kevesebb mint hét akciógól esett - több, mint az összes eddigi olyan női BL-döntőn, amikor egyetlen mérkőzésen dőlt el a cím sorsa -, és mind a hét másféle módon, másfajta akció után. Ez már önmagában is utal egyféle minőségre.

wolfsburg.jpg

Ehhez még hozzátehetjük, hogy két abszolút ellentétes félidőt láttunk: az első félidőben jó 25 perces tapogatózás után a Tyresö egy-egy csatárának egyéni akciója két perc alatt 2-0 arányú svéd vezetést eredményezett. A másodikban abszolút elmaradt a tapogatózás, a Wolfsburg 10 perc alatt kiegyenlített. A Tyresö még egyszer megszerezte a vezetést, ismét a világsztár Marta profi megoldásával, de nem soká váratott magára az egyenlítés. Ez után pedig nagyon úgy tűnt, hogy már csak a németek lesznek képesek gólt szerezni - ez meg is történt, és a maradék húsz percben már nem változott az eredmény.

Néhány szó a két csapatról: a svédek a jelenleg folyó 12 csapatos bajnokságban jelenleg nyolcadikak, és bizony komoly anyagi nehézségekkel küzdenek, a brazil és amerikai sztárjátékosaik alighanem kénytelenek lesznek nyáron váltani. A Wolfsburg a saját, szintén 12 csapatos bajnokságában csak egyetlen ponttal szorul a harmadik helyre az azonos pontszámmal vezető Frankfurt és Potsdam mögött, három fordulóval a zárás előtt, és a csapat szinte kizárólag német játékosokból áll. (Üdítő kivétel ez alól Jakabfi Zsanett, aki ezzel szintén aranyérmes lett - valamint kivétel még a régóta ott játszó, a hátsó stabilitást biztosító svéd Nella Fischer.)

Van néhány sajátossága a női BL-sorozatnak, összevetve a férfiakéival. Az egyikre gondolva egy sajátságos szendvicset látunk: két nagy európai férfi klubsorozat döntője között rendezték meg ezt a női döntőt. A kenyérszeletek a játékos, kreatív latin futball reprezentánsai, a húst viszont egyértelműen az erőt, a kiválóan begyakorolt sablonok jó végrehajtását felmutató viking és germán klubok adják bele (nagyon hasonló a helyzet, ha visszaemlékszünk a válogatottak legutóbbi európai bajnokságaira).

A másik: a svéd Umea és a francia Lyon után a Wolfsburg már a harmadik csapat, amelynek a jóval fiatalabb női sorozat ellenére sikerült a címvédés. Ezt a tényt azért árnyalja az a szituáció, hogy az európai női klubok élmezőnye jóval tagoltabb, mint a férfiaké: a három említett német klub mellett leginkább csak még a Lyon számítható a szuper-kategóriába, őket meglehetősen nagy szakadással követik a többiek. De éppen ez a körülmény mutat rá arra, hogy szakszerű munkával, szorgalommal, bölcs játékos-politikával a középmezőnyhöz való felzárkózás nem tűnik megvalósíthatatlan feladatnak.

Szólj hozzá

kupa nemzetközi női foci Bajnokok Ligája döntő