A női BL-döntőről: előeste
Ma este 20:30 órakor a lisszaboni Belenenses stadionban (Eurosport élő adás) véget ér a nagy sorozat, a 2013/2014. évi UEFA Women's Champions League, vagyis az előző szezon női nagypályás európai bajnokainak vetélkedése: a címvédő német Wolfsburg fogadja a svéd Tyresö gárdáját.
Sokan emlékszünk még arra, hogy ötszörös bajnokcsapatunk, az MTK Budapest ezúttal is sikerrel vette a 32-es főtáblára jutásért lejátszott selejtezőket: három mérkőzésen három győzelmet ért el az írországi tornán. A 16 közé jutásért azzal a az 1. FFC Turbine Potsdammal kellett megmérkőznie, amely a BL-t és annak elődjét is megnyerte már egyszer, amely a hazájában többszörös bajnok, és amely különböző szintű bajnokságokban 3 felnőtt és több mint 10 utánpótlás-csapattal vesz részt. Két összecsapásuk eredménye túlzott és félrevezető lehet, mivel a potsdami második meccsen volt egy olyan hatvan perces időszak, amikor a csapatunk kiválóan helytállt.
Rövid időn belül, a bajnoki döntő sorozat mérkőzésein eldől, hogy jövőre is az MTK Budapest, vagy ellenfele, az Astra-Persecutor csapata lesz a reprezentánsunk ebben a sikeres európai női klubvetélkedésben. Ma este azonban még - egyelőre a kívülálló elfogulatlanságával - nézzük végig az izgalmasnak ígérkező mérkőzést.