Elhatárolások

Labdarúgás alatt az alábbi elemzés keretében az úgynevezett „európai labdarúgást” értem – megkülönböztetve például az amerikai vagy ausztrál „football” csapatjátéktól –, annak is nagypályás változatát. Ennek a csapatjátéknak a jelenleg is érvényben levő szabályait az International Football Association Board alakította ki és tartja folyamatosan karban. Amikor ezeket a szabályokat említem, ide értem a nem minden szabálykönyvben szereplő, de a szabályok fontos kiegészítését képező, azok vitás meghatározásait értelmező vagy pontosító úgynevezett Döntvényeket is.

Játékba hozás

A labda játékba hozásának körülményei különböző szempontok szerint csoportosíthatók. A csoportosítás alapját többféle kritérium képezheti. Felsorolok néhány ilyen kritériumot, és megvizsgálom, hogy ezek a kritériumok hogyan kombinálódnak egymással.

A játékba hozás oka

A labdát az alább felsorolt játékhelyzetek esetén kell játékba hozni:

• Kezdés vagy újrakezdés céljából (normál félidők és hosszabbítási félidők elején, ill. gól után)
• Szabálysértés miatt a játékvezető megszakította a játékot (folytatás: közvetlen vagy közvetett szabadrúgás, büntetőrúgás)
• A labda elhagyta a pályát (folytatás: kapukirúgás, szögletrúgás, oldalbedobás)
• Egyéb okból (folytatás: labdaejtés, a vonatkozó szabály által meghatározott esetekben)

Gól és öngól

Elérhető-e közvetlenül gól és/vagy öngól az adott játékba hozási módon:

• Egyik csapat javára sem ítélhető gól labdaejtésből (folytatás: ismételt labdaejtés az előző labdaejtés helyéről)
• Egyetlen játékba hozási mód esetén sem érhető el közvetlen öngól (folytatás: szögletrúgás)
• Elérhető gól kezdőrúgásból, büntetőrúgásból, közvetlen szabadrúgásból, kapukirúgásból és szögletrúgásból
• Nem érhető el gól közvetett szabadrúgásból és oldalbedobásból (folytatás: kapukirúgás)

Leshelyzet

Kerülhet-e büntethető leshelyzetbe a játékba hozást végrehajtó játékos valamelyik csapattársa, közvetlenül a játékba hozás után (ebből a szempontból a labdaejtés mint játékba hozási mód nem értelmezhető):

• Nem jöhet létre leshelyzet a kötelező felállási séma miatt kezdőrúgás és büntetőrúgás után
• Nem büntethető a leshelyzet a szabályok értelmében szögletrúgás, kapukirúgás és oldalbedobás után
• Büntetni kell a leshelyzetet közvetlen és közvetett szabadrúgás után

Következtetések

A fentiekből látható, hogy a labdarúgásban összesen nyolcféle játékba hozási mód létezik. Az áttekinthetőség érdekében foglaljuk össze őket egy táblázatban, feltüntetve a tárgyalt jellemzőiket (1. Táblázat: Játékba hozási módok és jellemzőik).

A táblázatból a következők olvashatók ki: Az egyedüli jellemző, amelyben mind a nyolc játékba hozási mód megegyezik, hogy egyikből sem lehet közvetlen öngólt elérni. A nyolcból négy (kezdőrúgás, büntető, kapukirúgás, szögletrúgás) megegyezik abban, hogy közvetlenül gólt lehet belőlük elérni, és hogy a csapattárs nem kerülhet büntethető leshelyzetbe. További kettő (oldalbedobás, labdaejtés) esetén sem gól, sem leshelyzet nem ítélhető. Egy esetet (közvetlen szabadrúgás) mind gól, mind leshelyzet követhet, és szintén egy esetben (közvetett szabadrúgás) gól nem ítélhető, leshelyzet azonban igen.

Más csapatsportok

A játékba hozás más csapatsportok esetén is lényeges játékelem. Kivonatosan összehasonlítjuk, hogyan kombinálódik a fenti háromféle kritérium egyes csapatsportok esetén.

Legegyszerűbb a jégkorong esete: itt minden esetben korongejtéssel folytatódik a bármely ok miatt megszakított játék, és magából a korongejtésből természetesen nem érhető el gól. Az úgynevezett „rávezetéses büntető” az eredeti értelemben nem tekinthető játékba hozásnak, mert nem számít bele a játékidőbe. A „leshelyzet” fogalma létezik, de a labdarúgásban ismerttől alapvetően eltérő kritériumokkal.

Kosárlabdában a negyedek kezdése a jégkoronghoz hasonló (labdafeldobást követő első érintés), emellett csak az oldal- vagy alapvonalról történő labdabedobást követő első érintés, illetve az adott sorozaton belüli utolsó büntetődobást követő érintés tekinthető játékba hozásnak. Ebben az értelemben a játékba hozott labdával azonnal gólt (és „öngólt”) lehet elérni.

A jégkorongban, a kosárlabdában és a vízilabdában létezik egy térbeli korlátozás: a támadó csapat játékosa egy meghatározott területen belül csak korlátozott ideig tartózkodhat; ezzel szemben gyeplabdában gólt csak egy adott kis területen belül tartózkodó játékos érhet el.

A kézilabda és vízilabda abban egyezik még meg, hogy megkülönböztetik a védekező csapat kapusát és mezőnyjátékosát abból a szempontból, hogy ha az érintését követően halad át a labda a kapuvonalon, akkor sarokdobás vagy kapukidobás következik-e. Minden labdás csapatjáték közös jellemzője, hogy oldalról való játékba hozásból nem érhető el gól.

Megjegyzendő, hogy egyetlen más labdás csapatjátékban sem létezik kétféle (közvetlen és közvetett) szabaddobás vagy szabadütés.

1. Táblázat: Játékba hozási módok és jellemzőik

Oldalbedobás

Ez a játékelem – amely, eltérően a bevezetésben említettektől, a játék kezdete óta szerepel a szabályok között – a játéknak nemcsak a szellemétől, de a nevétől is eleve idegen. A játékosoktól olyan fizikai képességek és készségek kifejlesztését és karbantartását igényli, amelyek vagy egyáltalán nem, vagy csak kis részben hasznosíthatók a játék többi elemének végrehajtása során.

Nem állnak ugyan rendelkezésemre statisztikai adatok, de viszonylag hosszú időn keresztül tartó célzott megfigyelésem alátámasztja, hogy oldalbedobás esetén a labdát igen nagy gyakorisággal az ellenfél szerzi meg. Különösen akkor van ez így, ha az oldalbedobás előre félé történik, hiszen a megcélzott csapattárs ilyenkor a támadási iránynak háttal, ellenfele viszont a „helyes” irányban áll. Ha a védekező játékos tisztában van ezzel, akkor különösebb kockázat nélkül választhatja a csapata ellen vezetett támadás megakadályozásának ezt a módját; ez pedig a játék gyakori megszakítását, a tiszta játékidő rövidülését eredményezi.

Régóta hangzanak el olyan javaslatok, sőt történtek félénk kísérletek is már arra, hogy az oldalbedobást oldalberúgás váltsa fel, de valamilyen oknál fogva mindeddig nincs áttörés a kérdésben. A változtatás mellett szólna pedig a fentiek mellett az a tény is, hogy egyetlen más labdás csapatsportban sem létezik olyan játékba hozási mód, amikor a végrehajtás nem ugyanazzal a testrésszel (vagy sporteszközzel) történik, mint a játék többi elemének végrehajtása.

A lesszabály

A tulajdonképpeni lesszabály szöveg szerint igen rövid terjedelmű szabály, alkalmazása mégis talán a legtöbb vitára ad okot, és igen erős érzelmeket válthat ki. Más csapatsportokban is létezik olyan szabály, amely szerint egy (többnyire támadó) játékos a játéktér bizonyos, de mindig e célból egyértelműen kijelölt területén egyáltalán nem, vagy csak meghatározott ideig tartózkodhat. A labdarúgásban ebben az értelemben a játéktérnek egyetlen pontja sem tiltott, potenciálisan azonban a játéktérnek pontosan a fele lehet „veszélyeztetett”. A ma érvényben levő lesszabály nem a sportként űzött labdarúgás megszületésétől fogva létezik, csak később vezették be. A mai napig módosítgatják, jelenleg elvárják az asszisztenstől, hogy anatómiai pontossággal különböztesse meg a védő és támadó releváns testrészeit. Vajon milyen veszélyekkel járna a lesszabály eltörlése? Nem hiszem, hogy ne volna legális ellenlépés a „lesipuskás” taktika kivédésére.

A kapus játéka

Az alapvető megkülönböztetés a csapat többi játékosához képest (kizárólag az elemzés tárgya szempontjából):

• A kapus nem követ el szabálytalanságot, ha saját büntetőterületén belül szándékosan kézzel érinti a labdát; ha azonban a labdát utoljára játékostársa játszotta meg szándékos hazaadással, akkor tilos kézzel érintenie; kivéve, ha a szándékos hazaadás fejjel vagy testtel történik
  
  
• Időszakonként eltérő szabályozások különböző korlátozásokkal igyekeznek megakadályozni, hogy a kapus a játékot késleltesse (kézben tartás időtartama, labdával a kézben megtehető lépések száma, pattogtatás, kézzel-lábbal-kézzel-lábbal való érintés, stb.)

Számos kétely merülhet fel.

1. Előfordulhat olyan eset, amikor nehezen eldönthető, hogy egy labdát vajon hazaadási szándékkal játszottak-e meg. Tételezzük fel például, hogy a labda megjátszásának pillanatában három játékos – a „hazaadó“ játékos, mögötte egy csapattársa, majd utóbbi mögött a saját kapusuk – egyvonalban áll, és a „hazaadó“ játékos ebben a vonalban indítja el a labdát. Csapattársa azonban ellép a labda vonalából, átengedve azt a kapusnak, aki kézzel megfogja a labdát. Egyértelműen megállapítható-e, hogy mi volt a „hazaadó“ játékos szándéka?
   
   
2. A védőjátékos lábbal vezeti saját kapuja felé a labdát, majd – hogy a kapus ne szegje meg a hazaadási szabályt – a büntetőterület vonalánál lábbal felemeli a labdát fejmagasságba, és hazafejeli, vagy lefekszik, és úgy gurítja fejjel haza a labdát. Aligha tekinthető ez az utóbbi megoldása sportszerűtlennek, vagy az ellenfél megalázási szándékának; legfeljebb az ostoba szabály kigúnyolásának.
   
   
3. Büntethető-e szándékos hazaadás után a labdát kézzel megjátszó kapus, ha a hazaadás combbal történt? Ha felső lábszárral? Ha térddel? Hol a határpont? A probléma analóg a „szándékos kezezés“ kérdésével.
   
   
4. Ha a játékvezető úgy véli, hogy a kapus (vagy esetleg egy mezőnyjátékos) szándékosan késlelteti a játékot, miközben a labda játékon kívül van, akkor elegendő csupán a játékvezető saját megítélése annak eldöntésére, hogy a késleltető magatartás szabályellenes-e. Ugyanakkor semmi nem gátolja, hogy a védők (bevonva a labdát kézzel nem érintő kapust is) akár az egész mérkőzést egymás között végigadogassák. Vajon javít-e a helyzeten a kézzel való érintés megtiltása?

Sajátságos eltérés néhány más csapatsporttal szemben, hogy a labdarúgó kapus minden különösebb bejelentés nélkül, bármikor bekapcsolódhat a mezőnyjátékba, akár büntetőt végezhet el, támadást fejezhet be, majd ismét minden bejelentés nélkül kapusként folytathatja a játékot. Az eltérés oka, hogy a labdarúgásban nincsen folyamatos oda-vissza játékoscsere.

Vitás játékvezetői gyakorlat

Erről a kérdéskörről egy külön elemzést készítettem, lásd „Labdarúgó játékvezetés” címen, ugyanebben a blogban.

Mindenható sportbíróság

A nemzetközi (FIFA) és kontinentális (UEFA) labdarúgó szövetségnek csak olyan ország szövetsége lehet a tagja, amely a saját Alapszabályába is átveszi azt a kikötést, hogy a labdarúgással kapcsolatban felmerülő vitás ügyekben csak sportbírósághoz szabad fordulni, a „normál” igazságszolgáltatási szervekhez nem. Példák említése nélkül is belátható, hogy ez tökéletes szerepzavar.

Élvezhetőség

A szakemberek számára egyértelműen pozitívumot jelentenek egyes stratégiai és/vagy taktikai megoldások, és talán a labdarúgás laikus élvezői is csettintenek egy-egy jól felépített támadás vagy szakszerű rombolás láttán – igazából azonban mégis csak a gól jelenti a játék alapvető eseményét, ahogy más elterjedt labdás sportágakban is. Végezzünk el egy kis összehasonlítást ebből a szempontból (2. Táblázat: Labdás csapatsportágak összehasonlítása a gólt ill. pontot érő akciók alapján).

2. Táblázat: Csapatsportágak összehasonlítása a gólt, ill. pontot érő akciók alapján

A táblázatban nem szerepel a röplabda, mivel nem az előre megszabott játékidő, hanem az elért pontok száma jelenti egy-egy játszma végét (hasonlóan a teniszhez, asztaliteniszhez, stb.), tudható azonban, hogy ott sem telik el átlagosan egy perc sem két pont között. Nem szerepelnek egyes ritkább sportok sem (gyeplabda, jéglabda, lovaspóló, krikett, stb.), mert korlátozott elterjedtségük miatt az „élvezhetőség” fogalma igen kis kört érint.