A tragédiára várunk...?
Előbb-utóbb letudják a válogatott csapataink az őszi kötelezettségeiket, a kupaszereplésben is szünet lesz. Sor kerülhet az elhalasztott mérkőzések pótlására, közöttük az MTK és az FTC közötti két összecsapásra. Talán remélhetjük, hogy a külső körülmények is méltóak lesznek majd a mérkőzések fontosságához, és például nem a temető és a vasút közötti sík terepen játsszák le a két meccs egyikét. Frissítés: Mai ismereteink szerint nem ott, hanem emberibb körülmények között fogják lejátszani, már csak a világítás miatt is.
Nyilván viszonylag sokan meglátogatják a két derbit, nekem mégis lesz egyféle hiányérzetem. Várható, hogy a mezőny átlagából kiemelkedő két együttes egyikének kispadján sem fog ülni sem sportorvos, sem sportgyúró. Nem fognak ott ülni, mert eddig sem ültek ott egyszer sem. A hiányzásuk igazolt lesz, hiszen a bajnokság körülményeit meghatározó egyetlen dokumentum sem várja el tőlük a mérkőzéseken (és edzéseken) való részvételt. Frissítés: Az első pótolt mérkőzésen az egyik csapat kispadján mégis ült gyúró. A véletlenre van bízva, hogy nem történik olyan esemény, amely során esetleg egyetlen apró szakszerű mozdulat megtétele vagy elmulasztása jelentheti a különbséget élet és… inkább le sem írom.
Amennyiben a következő szezonban a nevezés elfogadása egy licensz összes előírásának teljesítéséhez lesz kötve, szerintem feltétlenül szerepelnie kell ott, hogy a klub alkalmazzon olyan képesített sportorvost és/vagy sportgyúrót, aki minden mérkőzésen, edzésen és a csapat utazásakor is jelen van. Ha másképp nem megy, első lépésben küldjön az MLSZ minden általa rendezett bajnokság minden mérkőzésére egy "közös" szakképzett sportorvost, ugyanúgy, ahogyan kiküld három játékvezetőt. Közreműködésének költségeit az MLSZ-nek kell viselnie.