A „virágnyelv” összetett szónak hirtelenjében háromféle értelmezése jut eszembe. Az első egy birtokos összetétel: a virág nyelve, vagyis egy bizonyos fajtájú, a tudományos latin nevével azonosítható virágról van szó olyanféle szirom-elrendezéssel, amikor a kehelyből kilóg egy hosszúkás, hajlékony szál, olyasféle, mint a melegtől lihegő kutya nyelve.

A virágnyelv egy másféle, szintén birtokos összetétel jellegű értelmezésben (a virágok nyelve) az emberi metakommunikáció egyik formája: a beszédet, esetleg a levélírást helyettesíti. Abból, hogy milyen virágot visel a hölgy a bálon az estélyi ruháján, utazás közben a kalapján, mit örökít meg az amatőr festményén, vagy egyszerűen csak mit tart a kezében, a hódolója kiolvashat elutasítást, biztatást, óvatosságra, türelemre intést – szinte mindent.

És van a virágnyelvnek legalább még egy értelmezése, ezt inkább jelzői összetételnek érzem (úgy kérdeznék rá: milyen nyelv?). Ekkor valóban folyik egy beszélgetés, vagy készült egy írás, ám a tökéletesen semleges és közömbös tartalom ellenére minden beavatott tudja, hogy képes beszédről, metaforáról, hasonlatokról van szó. „Nem mondhatom ki, hogy forduljon föl a császár, mert följelentenek és kivégeznek, abban viszont senki nem találhat kivetni valót, ha azt mondom: De szívesen látnék a boltokban több bizonyos fajta -morzsát, -zsemlyét, -körtét!” Hát igen, a boltokban -metszést nem árulnak.

Mivel ez itt egy be-, rá- vagy felvezetés, és valóban a szöveg megszületése előtt íródik, még nem tudhatom, hogy e sorozat házigazdája kit hív majd meg a csevegésekre és miről, hogyan, mennyit fognak beszélni, (el)hallgatni, összekacsintani, egy szemvillanással felidézni. Annak ugyanis, aki ennek a cikksorozatnak a szövegét fizikailag rögzíti, túl sok dolga nem lesz: a baráti csevegések során fölvett élő beszédet kell majd legépelnie vagy legépeltetnie, esetleg egy-két utalásnak utána kell néznie, egy-két fényképet elő kell halásznia és be kell helyeznie a szövegfolyamba. Meg persze nem árt, ha fejezetenként bemutatja pár szóval az aktuális beszélgető társat. Vagyis hát … remélem, több teendő nem jut már eszembe, a végén még eltántorít a feladattól az elvégzendő munka komplexitása, az összefüggések figyelemmel kísérése, a diszpozíciók kitöltése (ja, az nem, bocsi, az egy másik szakma), a vele járó felelősség… Jobb, ha ezen a ponton lezárom ezt a felvezetést .