Egy percig sem kétlem, hogy nagyon sokunknak azonnal beugrik a címről Jules Verne híres ifjúsági regénye.. A szóvégződések ugyan némileg eltérnek, lévén itt egy birtokviszony áll, mégpedig a „több birtokos, több birtok” fajtából. És nem csupán abban különbözik a szituáció Verne regényétől, hogy itt több kapitányról van szó, de abban is, hogy e kapitányok között hölgyek, urak egyaránt előfordulnak. Ők ugyanis nem hajókat irányítanak, hanem legfeljebb 15 éves leányokból álló labdarúgó-csapatokat.

Ezzel pedig elérkezünk egy újabb érdekes problémához. A kapitány ugyebár a hajón a legmagasabb rangú tiszt, száz évvel ezelőtt viszont egyértelműen „közlegénynek” hívták a legalacsonyabb rangú matrózokat. Akkor hát ezek a hölgyek talán „közleányok”? Nem vitás, létezhet ilyen szó, csak a hangulata kicsit furcsa a fiatal sportolók közegében. De fejezzük is be ezt a szemantikai fejtegetést; ez csak rá- vagy bevezető volt a 2013/2014 szezon során a leány U15 korosztályban rendezett bajnoki döntőn a csapatokat irányító edzők futó bemutatásához. Tegyük ezt meg a csapatok által elfoglalt helyezések fordított sorrendjében.

A nyolcadik helyen végzett Diósgyőri VTK Vénusz csapatát Szőke Zsuzsanna irányította, és az eggyel előttük végzett MTK Hungária FC kispadján is egy hölgy, Schumi Dorottya ült. A Pécsi VSK csak 9 méteresekkel szorult a hatodik helyre, edzője, Csaba Ferenc nagy bánatára. Helyosztóbeli ellenfelénél, a Videoton FC Fehérvár csapatánál, amely a megelőző fordulóból is 9 méteresekkel ment tovább, Csrepka Tamás kezében volt a karmesteri pálca.

Éppen csak lecsúszott az érmes helyekről az Astra Persecutor csapata, amelyet a nyolcas döntőben Szabó Boglárka irányított; a bronzmeccsen az ellenfelük, a Győri ETO FC végül is képes volt egyszer a hálóba találni, ami azért némi vigaszt jelentett a mester, Süle János számára. A döntőbe az egyik oldalon szintén egy hölgy, jelenleg is aktív labdarúgó, Ferencsik Evelyn vezette be és vezette ezüstéremig a Haladás Viktória FC csapatát; a bajnoki aranyérmet viszont a Ferencvárosi TC csapata szerezte meg, Vancsik Zsolttal a technikai zónában.

Nyolc edző, nyolc személyiség, nyolcféle stílus, hangszín, hangerő, hanglejtés… Volt, aki ugyan harsány hangon, de csupa dicsérő szóval biztatta az övéit, míg aztán a hangja rekedtté, majd suttogóvá vált, végül egyszerűen eltűnt. Más edző is volt, akiből nem hiányzott a hangerő, ő azonban nyalóka helyett ostorral próbálta szelídíteni a kis oroszlánjait. Volt, aki rábízta a bemelegítés levezetését a csapatkapitányra, más meg pontosan bemutatott minden gyakorlatot. Egyikük végig kommentálta a meccs lefolyását, csak hát a már így-úgy befejezett akció után akarta volna megmondani, mit kellett volna csinálni, míg a másiknak az volt az elve, hogy a szükséges munkát az edzéseken elvégezték a lányok, most már hajtsák végre a legjobb tudásuk szerint, amit megtanultak. Nem elhanyagolható közülük négynek az az előnye, hogy bármikor kopogtatás nélkül beléphet csapata öltözőjébe.

Tegyük hozzá: ebben a specifikus "csináld magad"-világban nemcsak edzők ők, de ugyanakkor adminisztrátorok, intézők, sokszor pótmamák-pótpapák, olykor – remélhetően minél kevesebbszer – elsősegélynyújtók, lelki tanácsadók, vagy egyszerűen egy váll, amelyen a lányok kisírhatják magukat. Nagy a felelősségük, hiszen tudniuk kell, hogy akaratlanul is példát, mintát testesítenek meg. Minden megnyilvánulásukat árgus szemmel figyelik a tanítványok: azok is, akik majd ugyanezt a hivatást kívánják gyakorolni, de azok is, akik a hibát, a botlást keresik, hogy muníciójuk legyen a játékosok rangsorában lépni egyet fölfelé... Nekik már nem a jobb szélen egyedül meglépő szélsőt kell leszerelniük, hanem sokszor a fiókáikat tigrisként védő szülőket. Fiatalabbak vagy kevésbé fiatalok, hölgyek vagy urak, aktív futballisták vagy sohasem rúgtak labdába – ők a tizenöt évesek kapitányai. Tisztelegjünk hát előttük!