Az alábbi fejtegetés műfaja: gondolatkísérlet. A Nyájas Olvasó esetleg úgy vélheti, hogy fölösleges éppen a nyári iskolai szünet beköszöntével holmi halmazelméleti, kombinatorikai, valószínűség-elméleti dolgozatot zúdítani rá. Megnyugtatnám: semmi olyasmi nem szerepel benne, ami meghaladná egy hétköznapi ember szokásos ismereteit – de semmi olyasmi sem, ami elméletileg ne volna lehetséges, vagy ne válhatna valósággá. Más kérdés, hogy az egyes kimenetelek hihetősége esetleg nem tűnik azonosnak. A latolgatást első lépésben kifejezetten csak az Alapszakaszra korlátozzuk, teljesen függetlenül attól, mely csapatok vesznek benne részt.

Egy labdarúgó bajnokság adott szezonját igen sok peremfeltétel korlátozza. Ezek legnagyobb részét szabályzatok, versenykiírások tartalmazzák, mások – mint például a részt vevő csapatok játékosainak szakmai felkészültsége, a csapatok mögött álló háttér által nyújtott biztonság, a játékvezetők általános szakmai színvonala, és egy sor egyéb – egyszerűen a minket körül vevő valóság komponensei. Ezeknek a peremfeltételeknek a végkimenetelre, a mérkőzések során megszerzett pontok konkrét eloszlására gyakorolt befolyása nagyon eltérő lehet.

Végezetül azonban mindenképpen kialakul egy pontszám-eloszlás, amely jó esetben minden további megfontolás nélkül meghatározza a bajnokság adott szakaszának sorrendjét is. Ha mégsem ez történik, hanem itt-ott pontazonosság alakul ki – ami így vagy úgy mindig egyfajta konfliktus forrása –, arra az esetre is lehetőleg jó előre rögzíteni kell a helyezések meghatározásának algoritmusát.

Az „esélylatolgatás” lényege az, hogy - csapatoktól függetlenül - különböző ponteloszlásokat vizsgálunk. Nem szeretnénk kihagyni egyetlen elméletileg lehetséges esetet sem, amit leginkább az biztosít, ha a vizsgálódást az extremális (szélsőséges) esetekkel kezdjük, és azoktól haladunk a szokásosabbak felé.

I. Kezdjük is mindjárt az „extremális minimum” esetével. Kövessük végig az alábbi logikai állítás-sorozaot:

1. A pontazonosság lehetősége annál nagyobb, minél tömörebb a mezőny.
2. A mezőny feltehetően annál tömörebb, minél kevesebb pontot osztanak szét a bajnoki szezon során.
3. Egy bajnokság során akkor osztják szét a legkevesebb pontot, jelen esetben 112-t, ha az összes mérkőzése, jelen esetben mind az 56, döntetlenül végződik.
4. Belátható, hogy amennyiben ezen belül mindegyik mérkőzés 0-0 (vagy mindegyik 1-1, vagy mindegyik 2-2, …) eredménnyel ér véget, akkor egyszerűen nem lesz olyan objektív kritérium, amely alapján a 8 csapatot kétfelé lehetne osztani.
5. Ez utóbbit szem előtt tartva, ha két csapat legalább egyszer sok gólos döntetlent (4-4, 5-5, …) játszik egymással, a többiek meg egyszer sem, akkor a „több szerzett gól” kritérium alapján jó eséllyel jut mindkettő a felsőházba, noha ugyanúgy 14-14 pontjuk lesz, mint az összes többinek. (És ha még két csapat megteszi ezt, akkor ők is a felsőházba jutnak.)
   
   

II. Egy másféle megoszlás is kialakulhat, amikor szintén mindkét házban jelentősége van az összes rájátszásbeli mérkőzésnek. Az Alapszakaszon belül négy csapat totálisan körbeveri egymást, az összes többi mérkőzés döntetlen. Ekkor a pontok megoszlása az alábbi:

„A”, „B”, „C”, „D” csapat: 3 győzelem,  8 döntetlen, 3 vereség:  17 pont
„E”, „F”, „G”, „H” csapat: 0 győzelem, 14 döntetlen, 0 vereség:  14 pont

III. Távolodjunk most el messzebbre az „extremális minimumtól”, nézzünk meg egy közbenső esetet. Az „A” és „B” csapat oda-vissza, 2-0 különbséggel megnyeri az összes többi csapat elleni mérkőzését, egymással játszva egy győzelem és egy vereség az arány. A „C” és „D” játszik egy sokgólos döntetlent egymással; az összes többi meccs 2-2 arányú döntetlen. Ekkor a ponteloszlás a következő:

„A” és „B”:                  13 győzelem,  0 döntetlen, 1 vereség :39-39 pont
„C” és „D”:                   0 győzelem, 10 döntetlen, 4 vereség: 10-10 pont
„E”, „F”, „G”, „H”:          0 győzelem, 10 döntetlen, 4 vereség: 10-10 pont

Viszont a „C” és „D” csapat több gólt lőtt, mint a többi 10 pontos konkurense. Hurrá, egyértelmű az elosztás a felső- és az alsóházba – no igen, de ott a hat meccsen továbbra is legfeljebb 18 pont szerezhető…

IV. És lássuk végül az „extremális maximumot”: mind az 56 meccs eldől valamelyik résztvevő javára, összesen tehát 168 pont oszlik szét a 8 csapat között. Ez kicsit emlékeztet a másik szélső esetre: ha a győzelmek gólkülönbsége azonos (az összes meccs 1-0, az összes meccs 3-2, ...), akkor nincsen objektív kritérium a 8 csapat felső- és alsóházba való kettéválasztására. Ha „úgy adódik”, hogy miközben minden meccs eredménye 1-0, két csapat viszont egymás ellen 4-0 és 0-4 eredményű meccset játszik, akkor ez a kettő esélyes várományosa a felsőháznak még akkor is, ha ugyanúgy 21 pontja lesz, mint az összes többinek. (És ha még két csapat megteszi ezt, akkor ők is a felsőházba jutnak.)

Vajon elérkezett-e már ezen a ponton az ideje valamiféle következtetés levonásának? Feltehetően nem, mégpedig azért nem, mert az itt taglalt négy eléggé különböző esetnek, bármennyire is meglepő, elméletileg pontosan azonos az összegezett bekövetkezési valószínűsége. Ennek az az oka, hogy a vizsgálat körébe vont 56 mérkőzés (56 valószínűségi esemény) elméletileg tökéletesen független egymástól: abból, ha például a 27-es mérkőzésen az eredmény 2-1 lett, semmi nem következik sem az adott forduló másik három mérkőzésének, sem bármelyik rá következő forduló bármelyik mérkőzésének kimenetelére.

Ha nincsen következtetés, akkor minek született meg ez a laikus számára talán nem igazán követhető fejtegetés? Talán éppen ezért, mivel bemutatja: az élet gyakorlata a lehetséges kimenetelek hatalmas halmazát kínálja. De mondjuk is meg pontosan: ha eltekintünk a mérkőzések számszerű eredményétől, és csak a győzelem-döntetlen kimenetelt vizsgáljuk, akkor a keresett számot a „kettő az ötvenhatodik hatványon” művelet adja meg; a számértéke 72058 billió. Ez a határozatlanság természetesen fordulóról fordulóra csökken, mindannyiszor az egy-tizenhatod részével; a legutolsó alapszakaszi forduló előtt már csak tizenhatféle pontmegoszlás lehetséges.

És akkor következtetés helyett álljon itt – már nem először – néhány kérdés: Nem lehetne rugalmasabban? Nem lehetne felülvizsgálni, hogy vajon valóban annyira általános-e az elégedettség a szakemberek körében a következő szezonra is prolongált lebonyolítási rendszerrel? Vajon egyensúlyban áll-e a két-három csúcsmérkőzésen kivételesen összetrombitált 100-150 néző izgalomigényének kielégítése azzal, ha nyolc csapat 160-180 játékosának előbb 14, majd további 6 fordulón keresztül – az edzésektől tekintsünk is el – nyújtott teljesítményét egy hajánál fogva előrángatott mérőrendszer esetleg totálisan eltorzítja – kiét jobb, kiét rosszabb irányba?