Gondolatok az MTK-ról
Az előző szezont az MTK Hungária FC nagypályás felnőtt női labdarúgó klub döntősként, ezüstéremmel fejezte be. Az akkori szezonnak új edzővel vágott neki, aki a megelőző szezonban bajnokságot hozó vezető edzőt váltotta, nem egészen egyértelmű háttéreseményeket követően. Annak az előző szezonnak három kiemelkedő képességű amerikai légiósa elhagyta a csapatot, a helyükre – amint azt a szezon történései mutatták – nem igazán sikerült meghatározó játékosokat igazolni. Nem mindegy, hogy a csapatnak továbbra sincsen saját pályája, és messze nem mindegy, hogy a legerősebb anyagi támogatója is elhagyta.
A negatív előjelek ellenére kedvezően indult a szezon, a csapat az új kölcsönotthonában kezdetként leküzdötte a BL-remények meghiúsulása miatt fizikailag kimerült, lelkileg összetört előző bajnok FTC-t, majd a nyerő sorozat további négy mérkőzésen át kitartott: tizenöt pont, 19 rúgott és mindössze két kapott góllal. Az azóta lejátszott három mérkőzés azután mindössze egyetlen pontot termett, a gólkülönbség 3-7.
Milyen is ez a csapat? A védelme csupa válogatott, alapvetően megbízhatóak, rutinosak, nagy pozitívumuk a helyezkedés, sokkal inkább, mint a gyorsaság. Csodák nincsenek, az állóképességet feltétlenül segítő testtömeg nem kedvez a sprinteknek. A középpályának kellene szűrnie az ellenfél támadásait és irányítania a sajátokat; ehhez kellenek a legkomplexebb képességű, és amellett megfelelően kreatív játékosok, akik akár az ellenfél kapujának veszélyeztetésére is képesek. Vannak ilyenek a csapatban, de stabilan, hosszú távon nem igazán mutatják be ezeket a képességeket.
A szurkolók körében általában legnépszerűbbek a gólszerzők, a csatárok. Az MTK Hungária FC azzal tűnik ki a JET-SOL Liga mezőnyéből, hogy gyakorlatilag tökéletesen hiányoznak a gólszerző csatárai. A két-három játékos, aki képes a tizenhatoson kívülről is veszélyeztetni az ellenfél kapuját, nem csatár. A támadó fejjátékot a csapat legfeljebb fogalmilag ismeri.
Rövid utána nézéssel kideríthető, hogy az ebben a században alakult csapat legfelső szintű szereplése során tizenöt alkalomból nyolcszor nyerte el a bajnoki címet, háromszor jutott el az európai kupa 32-es táblájára. Tagja volt a csapatnak a sorozatban tizenhat szezonban gólkirálynő Pádár Anita, a külföldön befutott Jakabfi Zsanett, és számos más magyar sztárjátékos. Az utóbbi évek azonban nem igazán tartoznak a klub aranykönyvébe, és ahogyan ez a szezon alakul, erősen kell majd a klubnak küzdenie a bajnoki döntőbe jutásért is.
Frissítés: A legutóbbi hétvégén a klub hivatalosan közreadta, hogy közös megegyezéssel szerződést bont Cseh Andrtás vezető edzővel. További konkrétumokról mostanáig nem tudunk.